Vallási helyek

Hazánk bővelkedik az olyan szakrális látnivalókban, amelyek bizony nem csak a vallásos emberek számára izgalmasak – a vibráló terek, a pozitív energiával áthatott helyszínek és a lélekemelő hangulat hamar magukkal ragadnak, ha az úti céljaid közé sorolod a következő „megállókat”.

Fővárosunk szívében találod a monumentális Szent István-bazilikát, amely az ország egyik legnagyobb, leggyönyörűbb és legfontosabb temploma. Itt pihen a magyar római katolikus egyház egyik legértékesebb ereklyéje, a Szent Jobb, az államalapító Szent István király mumifikálódott jobb keze.

 

A közép-európai gótikus stílus remekbe szabott példája, a Mátyás-templom a budai Vár ékességének számít a maga csipkés tornyú, színes Zsolnay cserepekkel fedett tetejével. Az egyik legnagyobb történelmi múlttal rendelkező templomunk Nagyboldogasszony-templom néven is ismert, és nem sokkal a kereszténység felvétele után kezdték el építeni.

 

A Dohány utcai zsinagóga az ország legnagyobb zsinagógája, de Európa-szerte is egyedülálló – mind méretében, mind felépítésében és berendezésében is. Ehhez a neomór stílusú intézményhez tartozik a Magyar Zsidó Múzeum és a Holokauszt-emlékpark is.

 

Debrecen egyik fontos jelképe, a református nagytemplom egy kiemelkedően szép klasszicista stílusú épület Magyarországon. Ez a magyar reformátusok szimbolikus jelentőségű főtemploma.

 

A Pannonhalmi Bencés Főapátság a Világörökség részét képezi. Ez a lenyűgöző építészeti emlék a Dunántúl egyik legizgalmasabb látnivalója: az itteni színes kulturális örökség azért olyan bámulatos, mert a helyszínen élő szerzetesközösség a mai napig rendeltetésszerűen használja a történelem tárgyi emlékeit.

 

Ne hagyd ki a balatoni látnivalók egyik legpompásabb ékkövét, a Tihanyi Bencés Apátságot se: amint belépsz az épület ajtaján, varázslatos barokk teret fogsz megpillantani, ahol a gyönyörű festmények, a részletesen megmunkált oltárok, a lélegzetelállító szobrok és a robusztus orgonakarzat biztosan levesz majd a lábadról.

 

Érdemes megnézni az egyetlen működő iszlám zarándokhelyet, amely a keresztény Európa területén található: Gül Baba türbéjét a pazar Rózsadombon találod meg.

 

Nyerj betekintést a mádi Csodarabbik útja kiállításon az egykori zsidó családok történetébe, ismerd meg a zsidó folklór elemeit! Interaktív tárgyak és innovatív grafikai megoldások biztosítják, hogy megelevenedjen a helyszínen Északkelet-Magyarország hajdani pezsgő zsidó élete.

 

A magyar klasszicizmus remekműve, hazánk legnagyobb temploma az esztergomi várhegyen büszkén álló bazilika. A magyarországi katolikus egyház főszékesegyháza lebilincselő látványt nyújt, ez a Dunakanyar legjelentősebb látnivalója.

 

Meleg szívvel ajánljuk, hogy fogadd be azt a csodát, amely a siófoki evangélikus templomban vibrál – az egyik leghíresebb magyar építész, Makovecz Imre tervei alapján készült szakrális épület bővelkedik gazdag jelképrendszerekben.

 

Ha pedig közel áll hozzád a buddhizmus, akkor mindenképp nézd meg a zalaszántói Béke-sztúpát, amely Európa egyik legnagyobb sztúpája, és Buddha szellemét, bölcsességét, együttérzését és szeretetét jelképezi.  

Szent István-bazilika

A külföldi turisták kedvence, de ti is olyan jól ismeritek a Szent István-bazilikát, mint ők? Kihagyhatatlan látványosság, ami egyben pénztárca- és családbarát program is. Nézzetek fel a kupolába, és vizsgáljátok meg a várost madártávlatból is! 

Mátyás-templom

A neogótikus templom – hivatalos nevén Budavári Nagyboldogasszony-templom – számos királyi esküvő és három koronázás színhelye is volt. A Millenniumra Schulek Frigyes által „visszaálmodott” szakrális műemlék népszerű turistalátványosság és csodálatos komolyzenei koncertek helyszíne.

Dohány utcai zsinagóga

Nemcsak az az izgalmas a Dohány utcai zsinagógában, hogy Európa legnagyobb zsidó temploma, hanem az is, hogy egy kiállításokkal, zsinagógával, temetővel, emlékművekkel teli kis „szigeten” bolyonghatunk, ha belépünk ide.

Debreceni református nagytemplom

A református nagytemplom az ország egyik legszebb klasszicista stílusú épülete és a „kálvinista Rómának” becézett Debrecen jelképe. Építészeti jelentősége mellett fontos történelmi események színhelye is volt, többek között hazánk egyik legfontosabb 1848–1849-es nemzeti emlékhelye.

Pannonhalmi Bencés Főapátság

A Géza fejedelem alapította bencés monostor az ország egyik kiemelkedően becses emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központ, 1996 óta világörökségi helyszín. Az itt élő szerzetesek oktatással, borászattal, gyógynövénykert fenntartásával és vendégek fogadásával is foglalkoznak.

Tihanyi Bencés Apátság

Ha a Balatonnál jársz, érdemes néha nemet mondanod a kellemes édesvízi fürdőzés és az illatozó tóparti lángosozók csábításának, hiszen megannyi gyönyörű és élvezetes látnivaló akad a környéken. Ahova mindenképp látogass el, az Tihany – nemcsak azért, mert pár éve Európa legszebben felújított településévé választották, hanem azért is, mert itt található a balatoni látnivalók egyik legizgalmasabb ékköve: a Tihanyi Bencés Apátság.

MAGYARORSZÁG CSODÁI: SZENT ISTVÁN-BAZILIKA, BUDAPESTFolytatódik Magyarország csodáit bemutató minisorozatunk, fogadjátok szeretettel a legújabb részt, melyben Budapest legnagyobb templomát, a Szent István-bazilikát mutatjuk be!
Magyarország Csodái: Szent István-bazilika, Budapest
Magyarország Csodái: Mátyás-templom, Budapest
Magyarország Csodái: Dohány utcai zsinagóga, Budapest
Magyarország Csodái: Pannonhalmi Bencés Főapátság

Ez is tetszeni fog