5 útvonalterv, ha gyerekekkel kirándulnátok Budapest 50 kilométeres vonzáskörzetében

Budapest és vonzáskörzeteBudapest Budapest környéke turisztikai térség

Budapest környéke számtalan olyan kiruccanásra ad alkalmat, ami gyerekekkel együtt is élvezetes, sőt, számukra élménygazdag csak igazán. Adunk néhány olyan alternatív kirándulásötletet, amelynek bármelyike egy nap alatt is teljesíthető. 

Mozgalmas és sokszínű dél-dunai agglomeráció

Kezdjétek mondjuk délen! A Budapesthez közeli Szigethalom és Ráckeve is bővelkedik a kalandos programokban. Szigethalmon megnézhetitek, hogy ezer évvel ezelőtt hogyan élték mindennapjaikat a magyar emberek. Az Emese Parkban, az egykori laktanya területén a szervezők és a park működtetői egy Szent István-korabeli települést hoztak létre.

Természetesen ezek a házak üresen nem lennének túl érdekesek, ezért az Emese Parkban egy több fős csapat, korhű ruhákban mindent megtesz azért, hogy napi szinten megelevenedjen a történelem. Megismerkedhettek a magyar kézműves hagyományokkal, az állattartás és a növénytermesztés körüli feladatokkal, de a fegyveres harc gyakorlását is bemutatják a múzeumfalu férfijai. Ezenkívül lovagolhattok, és még az íjászatot is kipróbálhatjátok!

Ha mindent láttatok, akkor irány Ráckeve! A település városházi épületének tornyából, a Tűztorony-kilátóból vessetek egy pillantást a tájra. A 40 méteres magasságból tiszta időben a budai hegyek jól kivehetők, de a sasszeműek akár a Velencei-dombságig is elláthatnak. Ráckevén áll Magyarország egyetlen gótikus szerb ortodox temploma, utatok következő állomásaként keressétek fel a házak között a kőfallal körülvett építményt. Azt tudtátok, hogy nemcsak szárazföldi, hanem vízimalmok is munkálkodtak itt egykor? Ráckeve Duna-partján az országban egyedülálló hajómalom pontosan úgy működik, mint a klasszikus alulcsapós vízimalmok, azzal a különbséggel, hogy ez a szerkezet a vízen van. A hajómalom helyét régen változtatni lehetett, annak megfelelően, hogy hol volt jobb a vízjárás.

2010 óta egyre több család látogatja meg a nem mindennapi hajómalmot, amely igen szórakoztató múzeum. A gyerekek maguk őrölhetik a búzát, megtapasztalhatják, mi a különbség az egyes búzadarák és lisztek között, sőt, az itt őrölt lisztet meg is vásárolhatjátok! A nap végén az ország legelső világi barokk kastélyát, a Savoyai-kastélyt is megcsodálhatjátok a ráckevei Duna-parton sétálva.

Evezz, nyergelj, fordulj, és vedd be a várat!

A Velencei-tó körzetében is bőven akad látnivaló. Ott van maga a tó, amin a SUP (stand up paddling) evezéstől a wakeboardig bármit ki tudtok próbálni – ez utóbbit a Venice Beach Cable Park területén. Aztán érdemes nyeregbe pattanni, és körbetekerni a tavat, amelynek a kerülete összesen 33 kilométer. Először a Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadaspark akad az utunkba. A kellemes, erdős-ligetes környezetben remek sétát tehetünk a tanösvényen, a magas kilátótoronyból csodálhatjuk a széles panorámát, vadvirágos réteken piknikezhetünk.

A kicsikre palánkvárra emlékeztető kalandjátszótér vár, emut, vaddisznót, őzet, gímszarvast figyelhetünk meg testközelből, interaktív múzeumban fedezhetjük fel a környék érdekességeit, és még egy romantikus kis tó is van. Pákozd persze másról is nevezetes, hiszen itt volt az 1848–49-es szabadságharc első csatája, ahol a magyarok sikerrel állították meg az ellenséget. Az esemény emlékére 2010-ben nyitották meg a Katonai Emlékparkot, amely több évtized hadtörténelmét hivatott bemutatni. Az 1,6 hektáros területen bekukkanthattok az I. világháborús tiszti barakkba, elbújhattok a II. világháborús lövészárokban, az 1956-os emlékponton pedig egy igazi T–55-ös harckocsival találhatjátok magatokat szemben. A parktól 500 méterre található Don-kanyar Emlékkápolna szintén a kiállítás része, ne hagyjátok ki. Ha megszomjaztatok, netán elkortyolnátok egy kávét, akkor a kávézóban és teraszán megtehetitek.

Ha bejártátok a részben szabadtéri, részben fedett tárlat minden pontját, akkor irány a 10 kilométerre, az M7-es autópálya túlsó felén található Dinnyés. Ezen az apró Velencei-tavi településen egy Guinness-rekorder látnivaló vár rátok. Az itt található Várpark és Skanzen Alekszi Zoltán alkotása, aki gyerekkori álmát váltotta valóra a területen. Az impozáns szabadtéri kiállításon a már csak romokban létező történelmi magyar várak makettjét csodálhatjátok meg.

A tárlat különlegessége, hogy a 35 vár eredeti elhelyezkedése szerint áll a területen, ráadásul – akár az eredeti építmények – ezek is kőből, fából, téglából, vesszőből és sárból készültek. A kiállítás mellett egy Árpád-kori falumúzeum is helyet kapott a területen. A skanzen legkülönlegesebb látnivalója a XI. századi fatemplom, emellett a faluban mesteremberek és jó néhány háziállat is vár benneteket. Dinnyésről a 15 kilométeres Madárdal tanösvényen keresztül juttok vissza Agárdon át Gárdonyra, majd Velencére.

A túra során különleges madarakkal, nádirigóval, nagy kócsaggal és bölömbikával is találkozhattok, de az őshonos háziállatok, a szürke marha és a rackajuh is elkísérnek titeket az úton. Ha már körbekerekeztétek a tavat, és ha egy tófürdő során az út porát is lemostátok magatokról, akkor felmászhattok a Bence-hegyi kilátóra, ahonnan megszemlélhetitek a kirándulásotok teljes útvonalát.

Játékország és egy feledhetetlen palota

Nyugatra 40 perc autóval Székesfehérvár, ahol a Hiemer-házban található Hetedhét Játékmúzeum több évtizedes múltra visszatekintő tárlatán bizonyára magával ragad majd benneteket a nosztalgia. A kiállítás remek alkalom arra, hogy meséljetek a gyerekeknek saját gyerekkorotokról, de közben alaposan figyeljétek meg a Moskovszky-gyűjtemény minden egyes darabját.

Még az is megeshet, hogy olyan játék étkészletre bukkantok, amely szarvasbogár agancsából készült. A kiállításon Réber László grafikusművész rajzait és híres meseillusztrációit is megcsodálhatjátok. Ha már igazán mesés hangulatban vagytok, akkor keressétek fel a Székesfehérvár külvárosi részében, az Öreghegyen található Bory-várat. A Bory Jenő szobrászművész, egyetemi tanár által 40 nyáron át épített épületegyüttest már a Guinness Rekordok Könyve is felvette jegyzékébe. Lenyűgöző, hogy a szobrász többnyire egymaga építette a várat, és csak a képzelete vezette a munkálatok közben.

Az épület ma múzeumként látogatható, a kép- és szoborkiállítás mellett érdemes alaposan bejárni, a gyerekek különösen élvezik majd a tornyokba vezető spirállépcsőket, a rejtett utakat és az átjárókat. A múzeumi kitérő után irány a szabad levegő! A vadiúj Sóstó Látogatóközpont ismeretterjesztő programokkal, játékokkal és túravezetéssel vár benneteket. A 218 hektáros természetvédelmi területen sétautak, tanösvények, interaktív madárles és játszótér gondoskodik arról, hogy mindenki jól érezze magát. Sőt, akár piknikezhettek is egy jót a helyszínen, hiszen minden adott hozzá: a jó levegő és a buja természet. 

Brunch a bocsokkal, kastélykaland és lovasvágta

Kelet felé indulva csupán 32 kilométer Közép-Európa egyetlen medveotthona Veresegyházán, amely ráadásul az Állatvédő Világszervezet (WSPA) hivatalos telephelye is. A medvék mellett farkasokat, mosómedvét, ormányos medvét, rénszarvast is láthattok.

Sőt, a legtöbb vadasparktól eltérően itt etetni is lehet az állatokat. A medvéket például mézzel, a helyben kitett fakanalak segítségével. Így a legkisebbek is biztonságban juttathatják el az elemózsiát a nagy testű kedvencekhez. Kismotort is tudtok bérelni ingyenesen, és van egy kisebb állatsimogató is.

Innen tényleg egy ugrás Gödöllő, ahol Magyarország legnagyobb barokk kastélya várja, hogy felfedezzétek termeit. A XVIII. században épült műremek több évszázad történelmét átívelő állandó kiállításokkal vár benneteket. Eredjetek a Sisi-kultusz nyomába, és derítsétek ki, hogyan ütötte el itt az időt a legendás Erzsébet királyné. Lessetek be az Európa-szerte egyedülálló barokk színház kulisszái mögé, majd irány a föld mélye, és nézzétek meg a Horthy-bunkert is. Utóbbiban a II. világháború idejéből származó korhű bútorok mellett régi híradókat nézhettek, és meghallgathatjátok Karády Katalin legismertebb dalait is.

A gyerekeket biztosan elvarázsolja majd az a történelmi sokszínűség, amellyel a kastély falain belül találkozhattok, de ne hagyjátok ki a csodaszép parkot se, mert bőven megéri tenni benne egy kiadós sétát. A kastélytól alig 10 kilométerre található Domonyvölgyben, a Lázár Lovaspark 9 hektáros területén hagyományos magyar falusi miliő vár benneteket. A programok sorában lovasbemutató, falusi udvar és hamisítatlan magyar fogások gondoskodnak arról, hogy kicsik és nagyok is jól érezzék magukat. No és persze a festői környezet, ahol jó megpihenni a nap végén.
 

Bobpálya, királyi magaslatok, szigetspicc és kisvasút

A legnépszerűbb túrautak kétségkívül Budapesttől északra találhatók. A körülbelül egy óra alatt megközelíthető Visegrád mindig jó választás. A fellegvár mellett ott a bobpálya és a Mátyás király játszókert is. A játszópark közelében kézműves bemutatókat (kovács, keramikus, kőfaragó) is rendszeresen tartanak.

Egy kis kerülővel érdemes átgurulni a szemközti Szentendrei-szigetre, ahol a kisoroszi szigetcsúcs lapályán remekül lehet strandolni, ha éppen alacsony a vízállás. De ott van a pócsmegyeri Pázsit-tó, Surány és Szigetmonostor rengeteg lovastanyával és bringaútvonallal. A másik lehetőség, hogy áthajóztok a szemközti Nagymarosra, hiszen ott is van szabadstrand, aztán beugrotok valamelyik part menti étterembe, cukrászdába.

Ha már itt vagytok, akkor viszont érdemes továbbmenni Kismaros felé, ahonnan a Királyréti Erdei Vasút indul. Királyréten találtok egy hajtánypályát is. A királyréti Hiúz Ház Erdei Iskola és Látogatóközpontban pedig sok izgalmas túrán és családi programon is részt vehettek. Innen indul a tanösvény, amely 3 kilométer hosszú, úgyhogy kisebb óvodás gyerekekkel is vállalható. Változatos tájakon halad, erdőben, tó mellett, közben mocsári teknősöket és rengeteg madarat is láthattok. 

Az ország szurdokja és a rímelő zöldszám

Ha viszont már nagyobbak a gyerekek, akkor Visegrádról egyből a vadregényes Rám-szakadék felé vegyétek az irányt! Magyarország leglátványosabb kaptatója egy függőleges falú sziklakanyonba vájt, zúgó vízesések mellett vezető, kalandos, létrákkal és korlátokkal biztosított útvonal.

Azonban nem kell megijedni, mert ez a túra még a tapasztalatlan kirándulók számára sem nehéz, nyolc-tíz éven felüli gyerekeket már bátran vihetünk magunkkal, mert imádni fogják a mászást, a változatos útvonalat. A csak felfelé járható szurdokba a festői fekvésű, Duna-parti Dömösről indulunk a hangulatos Malom-völgyön át, a szurdokból kiérve a Szakó-nyereg alatt fordulunk rá a Téry útra, mely a szép kilátást nyújtó Körtvélyes tisztásán keresztül ereszkedik vissza a faluba. Körülbelül 10 kilométer, így legalább négy órát érdemes rászánnotok!

Visszafelé pedig megnézhetitek a verselő telefonokat a Pilisszentlászló melletti erdőben. Aki megtalálja az Országos Kéktúra vonalára kihelyezett nyilvános telefont, és felveszi annak kagylóját, az meghallgathat rajta egy kortárs verset. A Hív az erdő kezdeményezés keretében Grecsó Krisztián, Áprily Lajos, Reményik Sándor és Kollár-Klemencz László verseit vagy épp a Bhagavad-gíta egy részletét hallgathatjátok meg. 

Járd be velünk az országot!