Sopron–Fertő családoknak – 5 nap

Sopron–Fertő turisztikai térség
Hány napos?
5 nap
Ajánlott közlekedési eszköz:
autó
Vonat
kerékpár
Címkék:
Gyógyfürdők és gyógyhelyek
Múzeumok és kiállítóhelyek
Kastélyok, Várak, Paloták
Kultúra és műemlékek
Sopron-Fertő turisztikai térség
Élménykereső családosok

1. nap

Sopron óvárosa, a Tűztorony, a Macskakő Gyermekmúzeum és a Károly-kilátó

Sopron óvárosában mindent megnézhetünk egy nap alatt, remek családi program, és még a Lővérekre is jut idő!

Sopron a középkorban az ország hét legfontosabb szabad királyi városa közé tartozott; koronázóváros, határváros, mely földrajzi helyzete miatt mindig fontos kultúraközvetítő szerepet töltött be a történelemben. A régi római kereskedelmi utak is itt futottak, a belvárosában lévő épületek, házak, szűk sikátorok maguk a történelem, és az itt található épületek több múzeumnak is otthont adnak. A Fabricius-ház, a Patika Múzeum, a Scarbantia Fóruma, az Ó-és Új-zsinagóga, az Eggenberg-ház, a Lábas-ház és a Cézár-ház mind elérhetők egy belvárosi séta során.
A Fő téren lévő Storno-ház és a Kecske-templom minden korosztálynak tartogat meglepetést!
A Storno-ház a város egyik legszebb épülete, egy palotaszerű barokk sarokház, amely Sopron XVII–XX. századi történetét mutatja be. A névadó Storno Ferenc egy téves útbaigazítás révén került Sopronba, ahol kéményseprőként állt munkába, a soproni és a környékbeli padlásokon pedig hamar felfedezte a különlegességeket. Érdekesség, hogy ez az épület adott otthont 1482–1483 telén Mátyás királynak is.
A Kecske-templom múltja nagyon régre nyúlik vissza, 1280-as iratban említik meg először. Bejárata felett a templom jótevőjére utaló kecskés címer látható. És hogy ki volt ez a jótevő, miért lett ez templom neve, és milyen történelmi eseményeket, koronázásokat tartottak itt, azt is megtudhatjuk a történetéből!
Végezetül sétáljunk egyet a Fő teret körülvevő utcákban; a Szent György utca, az Új utca, a Kolostor utca és a Templom utca még számtalan gyönyörű épületet, műemléket rejt!

Ha Sopron, akkor a Tűztorony, ez az első, ami eszünkbe jut erről a városról!

A város jelképe ez a torony, amelynek nagy gyakorlati haszna volt régen: a Tűztoronyban egykor szolgálatot teljesítő őrök innen figyelmeztették a város lakosait, ha tűz ütött ki, ha ellenség közeledett, vagy ha idegen bort akartak behozni a városba.
Nézzük meg a Tűztoronyban lévő római kori városfalakat, majd induljunk fel az 58 méter magas torony tetejére. Ide egy kétszáz fokból álló lépcsősor vezet fel, melyet könnyedén megmászhatunk. Megéri a fáradságot, mert a körbejárható kilátóról lélegzetelállító látkép tárul elénk Sopronról, a Fertő tóról és a szomszédos Ausztriáról.

Macskakő Gyerekmúzeum az Eggenberg-házban

A Macskakő Gyerekmúzeum igazi kincs Sopron belvárosában!
Az Eggenberg-házban található múzeum a régmúlt időkben élt emberek mindennapjait mutatja be az óvodások, alsó tagozatosok számára. Az egykori használati tárgyakon keresztül – a római kortól napjainkig – a gyerekek számára egy új világ nyílik meg; önállóan, játékos formában fedezhetik fel a kiállított műtárgyakat.

Károly-kilátó, Boszorkány tanösvény

Vegyük az irányt a Lővérek erdeje felé; a Károly-magaslati parkolóból nyolc állomásból álló meseösvény indul, és vezeti tovább a gyerekeket. Egy térkép segítségével a helyi legendák nyomába eredhetünk, az állomásokon pecsétet gyűjthetünk a végállomáson kapható jutalomért cserébe.
A Károly-kilátóhoz érve máris megértjük, miért szeretnek ide csak úgy feljönni a soproniak. Egy séta a lővéri erdőkben, a jó levegőn, ciklámenek, mókusok és – ha szerencsénk van – őzek társaságában.
A kilátó lábánál egy múzeum is vár ránk, a kilátó tetejéről pedig ismét egy csodás soproni látkép tárul elénk, csak most a Lővérek irányából – a Fertő tóval, a szomszédos Ausztriával és a Schneeberggel.

2. nap

Soproni Parkerdő

A Károly-kilátóhoz érve máris megértjük, miért szeretnek ide csak úgy feljönni a soproniak. Egy séta a lővéri erdőkben, a jó levegőn, ciklámenek, mókusok és – ha szerencsénk van – őzek társaságában.
A kilátó lábánál egy múzeum is vár ránk, a kilátó tetejéről pedig ismét egy csodás soproni látkép tárul elénk, csak most a Lővérek irányából – a Fertő tóval, a szomszédos Ausztriával és a Schneeberggel.
A Kőhalmy Vadászati Múzeumban töltsünk el egy kis időt, ismerjük meg a természeti értékeket, a parkerdő állat- és növényvilágát. A kiállítást preparátumok is gazdagítják, és a névadó erdőmérnök, vadbiológus professzor hagyatékát, személyes bútorait, egykori íróasztalát, trófeáit, jegyzeteit és szakkönyveit is megnézhetjük itt.
A Ciklámen tanösvény a Soproni-hegyvidék egyik legismertebb sétaútja. Eltévedni nem lehet rajta: csak a fák törzsére felfestett ciklámen virágot kell követnünk. Kecske-patak völgye, Fáber-rét, Szalamandra-tó, Hétbükkfa, Tacsi-árok, Várhely-kilátó – az út a soproni erdő legszebb részein vezet végig minket. 

Lővér Kalandpark

A Lővér Kalandpark garantáltan a gyerekek kedvence lesz. A Károly-kilátó felé vezető úton friss erdei levegőn, hatalmas fák árnyékában egy bébipálya, három-három különböző nehézségű gyermek- és felnőttpálya, valamint egy csúszópálya várja a kalandra vágyókat!

Soproni Bobpálya

A Soproni Bobpálya a Bécsi-dombon található; a 900 méter hosszú lesiklópályán 13 kanyaron keresztül érkezünk a 26 méteres szintkülönbséggel rendelkező pálya végére. A pálya biztonságos, táblák jelzik menet közben, hogy mikor kell lassítani. Remek szórakozás minden korosztálynak! A kicsiket játszótér, hinta, csúszda és egy működő traktor várja, aminek lapátjával kipróbálhatják a markolást a kis pilóták.

3. nap

Harrer csokoládéműhely

Az osztrák Harrer cukrászdinasztia immár négy generáció óta kényezteti vendégeit – 2009-től már csokoládéval is.
A legjobb termőhelyekről érkező kakaóbabokat saját maguk pörkölik, minden terméket kézzel készítenek, kizárólag természetes alapanyagok használatával, majd magvakkal, aszalt gyümölcsökkel, fűszerekkel ízesítik a finomságokat. Az állandó kísérletezéseknek köszönhetően csokoládékínálatuk egyedülálló, termékeik pedig sorban szerzik is az érmeket a világ különböző pontjain tartott rangos versenyeken. Kóstoljuk meg az ét- és a tejcsokoládékat, a bonbonokat, a trüffeleket, a forró csokit, és persze a nyári hőségben a fagylaltokat is! 
A csokoládékóstolóra előre foglaljunk időpontot!

„A magyar Versailles” – Fertőd, Esterházy-kastély

A fertődi Esterházy-kastély épülete mai formáját a XVIII. században nyerte el; a 126 szobás kastély méltó párja a bécsi schönbrunni vagy a párizsi versailles-i kastélynak.
„A magyar Versailles-ban” mindig is a muzsika, pompa jellemezte a korbeli életet. A kastélyban rendszeresen tartottak vigasságokat, és az egyik ilyen fényűző estélyen Mária Terézia is részt vett. A XVIII. század végére az ország egyik fő kulturális központjává vált – nem csoda, hogy Joseph Haydn is két évtizedig lakott és alkotott itt.
A kastély szobáinak kortörténeti kiállítása után érdemes még egy nagyot sétálni a kastélyparkban, és elgondolkozni azon, hogyan élhették itt mindennapjaikat a hercegi család tagjai.

4. nap

Fertő–Hanság Nemzeti Park

Kezdjük a túránkat a Kócsagvárban, mely nevét a helyi madárvilág egyik képviselőjéről, a nagy kócsagról kapta. A Hanság élővilágáról, az egykori mocsár- és lápvilág maradványainak megőrzéséről szóló kiállítást a Kapuvártól 7 kilométerre fekvő kis településen, Öntésmajorban nézhetjük meg. Sarródon, Lászlómajorban, az Esterházyak egykori majorsági központjában pedig a falusi életet bemutató látványgazdaságba nyerhetünk bepillantást.
Ha szeretjük az aktív pihenést, akkor a kenutúra nekünk való! A 6 kilométer hosszú túra alatt a Fertő összefüggő, sűrű nádasába vágott csatornákon keresztül egy szinte háboríthatatlan világba érkezünk, felejthetetlen élmény lesz!
A Fertő nádas csatornáinak és nyílt vízi élővilágának felfedezésére induljunk el az egyedi fejlesztésű szolárhajókon. Az elenyésző motorhangnak köszönhetően rejtőzködő, vagy az emberi jelenlétet kevésbé toleráló vízimadarak, emlősök is sorra előkerülnek. A hajó nagyon stabil és kényelmes, így gyerekekkel is bátran nekivághatunk!

Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút

A Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút Nagycenk és Fertőboz között közlekedik 3600 méter távolságon. A vonaton egyedülálló módon a szolgálatot gyermek vasutasok látják el. A fiatalok és a felnőtt vasútbarátok körében a múzeumvasút igen nagy népszerűségnek örvend, hiszen megidézi a régmúlt idők utazásainak hangulatát: a pöfékelő gőzös vagy a finoman duruzsoló dízelmozdonnyal vontatott múzeumvasúti szerelvény visszarepít bennünket az időben.
A Hársfasor és az állomásépület között lévő bemutatóparkban pedig a már nem üzemelő, de megmentett bemutató járműparkot is megnézhetjük.

5. nap

Bükfürdő Thermal & Spa

Az utolsó napon irány a Bükfürdő, a termálfürdő!
Itt a gyógyvíz 1282 méter mélyről, négy kúton keresztül tör a felszínre, és segít a mozgásszervi betegségek kezelésében vagy megelőzésében. De nemcsak a gyógyvíz miatt érdemes ide jönni: a sport, az aktív pihenés és a strandolás kedvelőit 1400 négyzetméteren kinti, benti élmény- és merülőmedencék, csúszdák, Kneipp-medence, jakuzzi, szaunavilág és különböző masszázsok várják.
A szabadtéri csúszdakomplexum négy pályából áll, és felejthetetlen élményt kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A családi csúszdákon akár együtt is csúszhatunk gyermekeinkkel. A hullám- és ugróöböllel ellátott családi Acapulco medence után a mellette lévő függőágyparkban jólesik a pihenés. A kisebbeket pedig mászókák, hinták, csúszdák, különleges elemekkel felszerelt vizes játszóterek várják.
A fürdő árnyas fákkal borított területén zavartalanul pihenhetünk, játszhatunk, csúszdázhatunk, medencézhetünk, sportolhatunk a gyermekekkel!

Ezt ne hagyd ki!

Járd be velünk az országot!