Budapest és környéke szenioroknak – 5 nap

SzékesfehérvárBudapest és környéke turisztikai térség
Hány napos?
5 nap
Ajánlott közlekedési eszköz:
busz
Vonat
autó
Címkék:
Múzeumok és kiállítóhelyek
Kastélyok, Várak, Paloták
Kultúra és műemlékek
Budapest és környéke turisztikai térség
Aktív szeniorok

1. nap

Öt nap és tengernyi élmény vár benneteket, ha felkerekedtek, és bejárjátok Gödöllő és Székesfehérvár, illetve a Velencei-tó és Oroszlány környékét. Történelmi városlátogatás és könnyed természetjárás, egyik sem maradhat ki!

Grassalkovich-kastély és a lovak földje

A Budapesttől csupán 30 kilométerre található Gödöllő városa ad helyt Magyarország legnagyobb barokk kastélyának. A Grassalkovich-kastélyt a XVIII. században kezdte építtetni Grassalkovich I. Antal. Miután a család kihalt, több tulajdonosa is volt az épületnek, míg 1867-ben I. Ferenc József és Erzsébet királyné kapta meg koronázási ajándék gyanánt a magyar államtól. Később, a II. világháború idején Horthy Miklós és családja lakta, ennek emlékét őrzi a ma is látogatható 10 méter mélyen található Horthy-bunker, ahol a korabeli híradók mellett Karády Katalin legendás dalai is felcsendülnek. A kastélyban több állandó kiállítás vár benneteket. Eredjetek a Sisi-kultusz nyomába az Erzsébet királyné életét feldolgozó tárlaton, majd derítsétek ki, mi mindennek és ki mindenkinek adott otthont az épület a XX. század viharos időszakában. De nemcsak a falakon belül, azokon kívül is megannyi látnivalót tartogat a kastély. A mesés parkban áll a Királydombi pavilon, ahol 54 olajfestményt, honfoglaláskori hadvezérek és magyar királyok arcképeit csodálhatjátok meg.


Gödöllőtől csupán 10 kilométerre, a festői Domonyvölgyben, a Lázár Lovasparkban hamisítatlan magyar falusi hangulattal, lovashagyományokkal és ízletes magyar ételekkel koronázhatjátok meg a napot.  

2. nap

A királyok városa

Másnap újult erővel folytathatjátok a túrát – meg se álljatok Székesfehérvárig! A Történelmi és turisztikai szempontból is az ország legfontosabb települései között számon tartott Székesfehérvár belvárosában érdemes sétálni egy nagyot, hiszen gyakorlatilag minden épület múzeumot vagy egy-egy hangulatos éttermet, kávézót rejt. A többnyire barokk jegyeket viselő városban itt-ott a szecesszió és az eklektika is felfedezhető – kétségtelenül ez a sokszínű stíluskavalkád teszi még izgalmasabbá Székesfehérvárt. Keressétek fel a Magyar Királyi Szálló, a Vörösmarty Színház és a Szent István-bazilika épületét, ha pedig jobban elmerülnétek a város gazdag történelmi hagyatékában, akkor térjetek be a Szent István Király Múzeum kiállítóhelyeire. Az ország második legnagyobb múzeuma milliós műtárgygyűjteményével több helyszínen, több állandó kiállítással is vár benneteket. Összesen négy tudományterület – régészet, néprajz, képző- és iparművészet – tárgyi emlékeit, szellemi örökségét egyesíti ez a grandiózus tárlat. Lessetek be a középkori romkertbe, a Régi Vármegyeházába vagy a Csók István Képtárba, de a Palotavárosi Skanzent se hagyjátok ki – felejthetetlen élményeket ígér! Ha pedig kíváncsiak vagytok a gyógynövénytan tudományos múltjára, akkor a Fekete Sas Patikamúzeumban a helyetek! Majd költsetek el egy kellemes ebédet a belvárosban, a történelmi falak között! Délután vegyétek az irányt Székesfehérvár Öreghegy nevű városrésze felé, ahol a teljesen hétköznapi épületek között valami rendkívüli bújik meg. A Bory-vár Bory Jenő szobrászművész, egyetemi tanár műve, és ezt értsétek szó szerint. Negyven nyáron át a saját két kezével építette a művész ezt a lehengerlő alkotást, amely önmagában is egy szobrászati műremek, és amely a hitvesi szerelem szimbóluma. Az épület ma múzeumként látogatható, a kép- és szoborkiállítás mellett érdemes alaposan bejárni; a tornyokba vezető spirállépcsők és a rejtett utak igazán romantikus hangulatúak.  

Természetjárás és sportprogramok

Ha már Székesfehérváron jártok, akkor a Sóstó Természetvédelmi Területhez tartozó Látogatóközpontot is ejtsétek útba. Fantasztikus környezetben, egy 7 kilométer hosszú tanösvényen mozoghatjátok le az ebédet, sőt, a 200 hektáros területen még két madármegfigyelő állomást is találtok. Innen csupán 20 percnyi autóút választ el benneteket Magyarország harmadik legnagyobb tavától, a Velencei-tótól, amely méltó zárása a napnak. Nyáron mártózzatok meg a tóban, hiszen nemcsak hűsít, de nátriumban és magnéziumban gazdag vize még gyógyhatással is rendelkezik. Más évszakokban sem kell lemondanotok a tó nyújtotta örömökről. Velence és környéke igazi sportparadicsom; ha tehetitek, béreljetek biciklit, és tekerjétek körbe a tavat. 33 kilométeren át nemcsak a tó gazdag madár- és növényvilágát csodálhatjátok meg, de a part menti városok is tartogatnak némi izgalmat. Ha az aktív kikapcsolódás helyett valami nyugalmasabb elfoglaltságra vágytok, akkor a megújult kikötőből akár sétahajóval is felfedezhetitek a tavat és a környék településeit.  

3. nap

Mit keres egy angol stílusú kastély Martonvásáron?

És mi köze Beethovenhez? Ha ellátogattok a lenyűgöző Brunszvik-kastélyhoz, akkor minden kérdésetekre megkapjátok a választ. Íme, egy kis ízelítő a kíváncsiaknak. Az angol neogótikus stílusú, hófehér falú kastély építése 1785-ben indult. Csak az 1800-as évek elején került a híres Brunszvik-család kezébe a birtok, akik aztán évszázadokon keresztül mindig alakítottak rajta egy kicsit. Az évszázad végén aztán Dreher Antal sörgyáros birtokolta ezt a nem mindennapi épületet, majd a világháború során hadikórházzá alakították. Jelenleg a Tudományos Akadémia fennhatósága alá tartozik. A kastély legpompásabb eleme a 70 hektáros angolkert, ahová különleges fákat, például törpe mandulát, cédrust, mocsári ciprust telepíttetett a megálmodója, Brunszvik Ferenc. A park különlegessége, hogy a rajta átfolyó Szent László-patak vizét felduzzasztották, és egy szigetet hoztak létre benne. De térjünk vissza Beethovenhez, aki bár nem szeretett tanítani, Brunszvik Terézzel és Jozefinnel kivételt tett. A világhíres zeneszerző több alkalommal is járt Martonvásáron, ugyanis a tanítás révén baráti kapcsolat alakult ki közte és a család között. Ennek a különleges történetnek állít emléket a ma a kastélyban helyet kapó Beethoven-kiállítás, ahol többek között a zeneszerző zongoráját és a Jozefinnel folytatott levelezését is szemügyre vehetitek. A kastélyban és a parkban való barangolás után egy kis természetjárásra invitálunk benneteket. 

Egy pohár fehérbor mellett megpihenni

Kirándulásotok záróakkordjaként Martonvásártól csupán 25 kilométerre északra, az Etyeki borvidék lankáin első osztályú bort kóstolhattok. Ahogy a környék több területén, itt is a fehérbor dívik, a legismertebb borászatok között megtaláljátok a Nyakas Pincészetet, az Etyeki Kúria Borgazdaságot vagy a Haraszthy Pincészetet, de a Törley pezsgőhöz szükséges bort is ebben a térségben termelik. A hagyományok és a modern építészet találkozásának lehettek itt tanúi, és az európai színvonalú borászatok teraszain jólesik majd megkóstolni a legjobb nedűket, aztán megcsodálni a szőlőtőkék felett lenyugvó napot. 

4. nap

Hadtörténelem és wellness

Nyújtózkodás és egy kiadós reggeli után ideje elindulni túrátok negyedik napjára. Ha azt mondjuk, Pákozd, mi jut az eszetekbe? Bizony, itt volt az 1848–49-es szabadságharc első csatája, ahol a magyarok sikerrel állították meg az ellenséget. Az esemény emlékére 2010-ben létrejött a Katonai Emlékpark, amely több évtized hadtörténelmét hivatott bemutatni. Az 1,6 hektáros területen bekukkanthattok az I. világháborús tiszti barakkba, elbújhattok a II. világháborús lövészárokban, az 1956-os emlékponton pedig egy igazi T–55-ös harckocsival találhatjátok magatokat szemben. A parktól 500 méterre található Don-kanyar Emlékkápolna szintén a kiállítás része, ne hagyjátok ki. Ha megszomjaztatok, netán elkortyolnátok egy kávét, a kávézóban és annak teraszán felfrissülhettek. 


A túra levezetéseként a környék legjelentősebb gyógy- és élményfürdőjében a helyetek. Az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő csodás természeti környezetben várja a pihenni vágyókat. Az 1000 méter mélyről feltörő, 58 °C-os gyógyvíz kiválóan alkalmas mozgásszervi megbetegedések, reumás panaszok, kopások és nőgyógyászati problémák kezelésére. A kültéri és beltéri medencéken kívül csendes szaunavilág is vár benneteket, ahol finn szauna, infraszauna, gőzkabin, merülőmedence gondoskodik arról, hogy kipihenhessétek az elmúlt napok fáradalmait.  

5. nap

Égig érő fák és a néma szerzetesek lakhelye

Nincs is jobb annál, mint égig érő fák között sétálva köszönteni a napot. Ha ti is így gondoljátok, akkor a túrátok utolsó napját kezdjétek az Alcsúti Arborétumban, amely a fővárostól 40 kilométerre, Tata és Székesfehérvár között található. Korábban József nádor kastélya állt a területen, amelyből azonban mára csupán a homlokzat és a kastélykápolna maradt épen. De ne aggódjatok, a csodás angolpark így is gyönyörű! A 40 hektáros területen olyan növényritkaságokat láthattok, mint a japánakác, a mocsári ciprus vagy a 170 éves libanoni cédrus. Az arborétumban évszakonként különféle programokat is szerveznek. Tavasszal az óriás hóvirágmezőben gyönyörködhettek, júniusban pedig, Szent Iván éjjelén a szentjánosbogártánc kápráztatja el a látogatókat.

Ezután tegyetek egy 40 kilométeres kitérőt Oroszlány felé, ahol a Majkpuszta városrészben, a fák között egy lehengerlő történelmi épületegyüttes vár benneteket. A majki kolostor és műemlékegyüttes a hazánkban egykor élő kamalduli szerzeteseknek adott otthont. A komplexum területén barátlak, templom, illetve egy főépület kapott helyet. Az egyik lakban ma múzeum áll, itt megnézhetitek, hogyan éltek egykor a némasági fogadalmukról híres szerzetesek. A komplexum udvarában nyaranta koncerteket is szerveznek.

Járd be velünk az országot!