Ismerd meg Budapestet lépésről lépésre! Tematikus városi séták, amiket nem érdemes kihagyni

Párizsi udvarBudapest Budapest környéke

A városnéző tematikus sétáknál kevés szórakoztatóbb dolog van, ha csak pár órája van az embernek kikapcsolódni. Egyszerre elégítik ki a mozgásigényt és a kulturális információéhséget, hiszen tökéletesen egyesítik magukban a csoportos kirándulást a történelmi ismeretterjesztéssel, a felfedező tanulással és a városi anekdotákkal, legendákkal, tényekkel.

Több vállalkozás is specializálódott ezekre a városi túrákra, amelyeket a közösségi fórumokon meghirdetnek és online azonnal jelentkezhettek is rájuk. Vannak olyanok, amelyek egy-egy városrészt és annak múltját, épített környezetét mutatják be. Vannak azonban kifejezetten tematikus séták is, amelyek jóval szűkebb közönségnek szólnak.

Építészeti értékek, Épületbejárások

Ezek a séták jellemzően építészeti stílusokat járnak körbe, vagy egy-egy, a nagyközönség által kevésbé ismert, esetleg csak ritkán hozzáférhető épületeket és azok történetét mutatják be. Vagy épp ezzel ellentétesen Budapest ikonikus épületeiről mesélnek érdekességeket, illetve a hozzájuk fűződő történelmi eseményekről tudhattok meg többet. A három legnépszerűbb tematika a Szecesszió, az Art Deco, a Bauhaus, amelyeket mind budai villák, mind belvárosi lakóházak formájában meg lehet szemlélni. A Párisi Udvarban például egyszerre találkozhatunk Pollack Mihály, Róth Miksa és Zsolnay Vilmos munkásságával, igazi luxuskörülmények között. Rendkívül népszerűek még az indusztriális tárgyú túrák is. Itt az óbudai gázgyártól a csepeli ipartelep földalatti bunkerein át a kőbányai sörgyár és a budafoki Törley épületekig, vagy a népsziget hajó dokkjáig minden belefér. Hasonló túrákat szakmai szervezetek, mint pl. a Kortárs Építészeti Központ is szervez.

Titkos városrészek

A Palotanegyedtől a Zugligeten át a mátyásföldi villaparkig mindenütt vannak olyan eldugott városrészek, amelyeket érdemes felfedezni. Ide tartozik annak a rendkívül gazdag barlangvilágnak a felfedezése is, amely a budai hegyek alatt terül el. Hihetetlen a főváros földalatti gazdagsága! Fürdő és forrástúrák tanúskodnak erről. Belóghattok az éppen zárva tartó Rácz Fürdőbe, sőt egy kis szerencsével és külön engedéllyel időnként még a Gellért hegy gyomrában lévő víztározóba is eljuthattok. Ellátogathattok néhány titkos, ám varázslatos kertbe, vagy megnézhetitek a zuglói japánkert botanikai érdekességekkel teli parkját. 

Kortárs épületek

Ezek keretében megnézhetitek a budai Körszállót, a Kopaszi gát nagyszerű épületegyütteseit, a Meséskert passzívház óvodáját, sőt számtalan modern irodaházba, köztük a Park Atrium (az ING Bank és a Deloitte közös székházának) mindennapjaiba is bepillanthattok. Egy exkluzív séta keretében a MOME új Campus-át, egy ízig vérig XXI. századi egyetemet is meglátogathattok. Saját bőrötökön érzitek majd, ahogy az épületek terei kreativitásra és közös gondolkodásra ösztönöznek majd benneteket is, akárcsak a benne tanuló hallgatókat.

Irodalmi séták

Számtalan mai és múltszázadi író lakhelyét és szülőházát lehet megnézni, olykor privát otthonokba és terekbe is belépve. A belvárosi kávéházaktól a város peremén megbújó kisházakig követhetjük a múzsák nyomát, felidézhetjük az olykor nagyszerű, máskor fájdalommal teli írói életutakat. A közelmúlt irodalmában merülhettek el a budai hegyek között, de Ottlik Géza, Babits, Szabó Magda otthonát is felkereshetitek. Krisztinavárosban, Óbudán, a pesti kávéházak között pedig a századfordulós írók és költők törzshelyeit járhatjátok végig. Szeretnétek tudni, hogy hol és főleg hogyan élt Krúdy, Jókai, merre indult reggelente Szabó Lőrinc, és vajon hova járt iskolába Pilinszky? Józsefváros kávéházaiban, lebujaiban is megfordult Petőfi, Kosztolányi, Móricz, Mándy Iván és Karinthy. Ez utóbbi és a Nyugatosok nyilvános és titkos életéről pedig Újbudán tudhattok meg a legtöbbet, ám ugyanitt eredhettek Cseh Tamás szövegeinek nyomába is. Sok érdekes támpontot kaptok ezeken a túrákon az egyes olvasmányélmények és életművek értelmezéséhez.

Történelmi séták

Itt megismerhetitek Budapest hivatalos és titkos történetét az óbudai római légiók életétől a budai várnegyed oszmán kori műemlékein keresztül az egykori bordélyházak alvilági vendégeiig. Az elmúlt századok legérdekesebb bűneseteire derül majd fény az épületek árnyékában. A közép- és újkori járványok nyomába eredhettek, amelyben a pestis, a kolera, a szifilisz szedte áldozatait. A világháború idején játszódó eseményekről, az államszocializmus időszakának történéseiről is szerezhettek információt, és mindenféle történelmi korszakban elmélyülhettek ezeken a túrákon. Bejárhatjátok a Fiumei úti Sírkertet, a Salgótarjáni utcai zsidó temetőt, vagy benézhettek a Teleki téri lakás-zsinagógába. Előbbin megtekinthetitek a Batthyány-, Deák-, és Kossuth-mauzóleumot, és az újkori magyar történelem számos kiválóságának sírját, érintve még az 1956-os parcellát is. Utóbbiakon a zsidó temetkezési szokásokkal, és a XIX. század héberajkú arisztokráciájával ismerkedhettek meg.

Fiumei úti Sírkert, Budapest

Szakrális és nemzetiségi emlékek

Iszlám emlékhelyek

Izgalmas nemzetiségi és misztikus vallástörténeti sétákat is lehet tenni a városban. Bemelegítésnek indítsatok egy gőzölgő törökfürdő-sétával a Király Gyógyfürdőben! Azután nézzétek meg, mi maradt Tojgun pasa 1555-ben épített dzsámijából! Végül rájöhettek, hol álltak a fürdők, az iskolák, a piacok, és milyen volt az egykor nyüzsgő Víziváros élete. Gül baba kertjében pedig gondolatban beleshettek I. Szulejmán háremébe és megtudhatjátok, miért kapott “selyemzsinórt” a szultántól a leghosszabb ideig hivatalban lévő budai pasa.


Zsidó örökség

Budapest történelmi zsidónegyedében minden ház és utca mesélni tudna. A világszerte híres Dohány, Rumbach és Kazinczy utcai zsinagógák árnyékában számos kisebb, kevésbé ismert imaház található. Itt a világ legrégibb, ma is alapításának helyén működő rabbiképzője. Tudtátok például, hogy titkos lakónegyedet és zsinagógákat rejt a föld mélye a budai várban? Képzett túravezetők avatnak be abba, hogyan telepedtek le a zsidó kereskedők az egykori városfalakon kívülre, kibogozzák veletek a ma is girbe-gurba szűk utcácskák eredetét. Rámutatnak a házfalakon megbújó szimbólumokra és közben nyomon követhetitek velük, hogy hogyan éltek egymás mellett békében a zsidó, a keresztény, az örmény és a görög nemzetiség tagjai, valamint a szorgalmas kereskedők a léhűtő bohémokkal.

Megelevenedik a harmincas években lebontott Orczy ház mint az első pesti zsidótelep zsibongó légköre. A Kazinczy utca bővelkedik húsos és tejes kóser éttermekben, ezek egyikébe nyugodtan betérhettek.

 

Gasztro-séták kóstolóval

Ha kávéval kezded a napot, akkor ez a túra neked való. Ma már minden sarkon találunk egy kézműves vagy gourmet kávézót, de Budapestet már az előző századfordulón “kávévárosnak” nevezte Kosztolányi Dezső. Nem véletlenül, mert a belvárosban nyílt meg az ország legelső ismert nevű kávésának üzlete 1714-ben, és a fejlődés a II. világháborúig nem is állt meg. A kiskörút és a belváros utcái egykor az irodalmárok és a sakkozók feketét is felszolgáló törzshelyeivel volt tele. Budára átsétálva pedig megismerkedhettek a presszók történetével, hogy lett ebből a századeleji modern vívmányból, a kávéház utódjából a szocializmus elsőszámú kiszolgálóegysége. Az ikonikus Bambitól indulva, presszókba és kocsmákba betérve járhattok utána, mit is árul el egy korról, egy társadalomról annak fogyasztói kultúrája.


A kávé mellé dukál egy süti. Ezért a leghíresebb budapesti cukrászda is bepillantást enged a kulisszái mögé. Mindenkinek van egy története a Gerbeaud cukrászdáról, amely méltó párja a bécsi Sachernek vagy a párizsi Ladurée-nek. De nem ez az egyetlen édesszájúaknak való gasztro-séta. Egy budapesti csokitúrán azt is megtudhatjátok, hogy kiről kapta a nevét a Tibi csoki, sőt még azt is, hogy miből készül a város legmenőbb csokoládébonbonja. Hasonlóan legendás édesség-lelőhely a Gundel étterem is. A palacsintájáról elhíresült helyen kiderül, miként vált egy kalandvágyó bajor pincérfiú az egyik legbefolyásosabb magyar gasztrodinasztia alapítójává. A modern, mégis hagyományőrző, egyszerre kozmopolita és minden ízében magyar konyha ma is épp olyan friss, mint alapításakor.


A belvárosi bortúrán pedig arra derül fény, hogy hol, milyen bort csináltak anno Pest-Budán, hogyan gazdagodott meg a híres serfőző, Proberger Jakab, kik honosították meg a palackos sört Budapesten, és hogy hol működött a legnagyobb sörház a XX. század első felében. Szó lesz a Törleyekről, a Gschwindt Mihály szeszgyáráról, a Gottschlig cég különleges rumjairól, és persze jó pár craft-sörre is be lehet ülni a túra alatt. Ebben a témában egyébként Katona Csaba valamelyik gasztro-történeti előadására vagy stand-upjára érdemes elmenni, ugyanis az Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének történésze rendkívül szórakoztató módon idézi fel Budapest szesszel is átitatott történetét.

Neked ajánljuk