Szüreti mulatságok az ország minden táján

ÖrdögárokVillányPécs-Villány turisztikai térség

Bár a nyárnak már vége, remek programokban ősszel sincs hiány. Várnak a szüreti mulatságok, a borfesztiválok, ahol a remek magyar borok mellett a finom ételeket is ünnepeljük, és jókedvre derítő rendezvényeken vehetünk részt. Írjuk be máris az időpontokat a naptárunkba!

A bor a magyar gasztronómia kiemelt része. Nem csoda hát, hogy a szüret hagyományosan az ősz csúcspontja, amikor méltó elismerést nyernek a poharunkba kerülő italok, közben pedig jól szórakozhatunk.

 

A szüretnek a hagyományok szerint megvolt a maga szertartásos menetrendje, a szüret megkezdése előtti zajkeltéstől, riogatástól a szőlő leszedése után tartott szüreti felvonulásokig és jókedvű mulatságokig. A mai szüreti mulatságok is felidézik ezeket a szertartásokat, miközben modern programokban is bővelkednek. Lássuk a legjobbakat közülük!

A balatoni borok ünnepe

A szüreti mulatságok sora szeptember 10-én indul Balatonszárszón. A hagyományos rendezvény 14 órakor, a Zenepavilonnál veszi kezdetét, innen indul a lovas-táncos felvonulás. Népviseletbe, jelmezbe öltözött táncosok vonulnak végig fogatokkal és hintókkal a település utcáin, majd kezdődik a bál, a kulturális programok sora, a szüreti hagyományok bemutatása.

 

A sort egy másik balatoni település, Balatonvilágos folytatja szeptember 24-én saját szüreti mulatságával és Szent Mihály-napi vásárával. A finom ételek, zamatos borok és a jó hangulatról gondoskodó zenés-táncos programok mellett a vásározók pultjain a legszebb, autentikus kézműves tárgyakat is megtalálhatjuk.

Vörös és fehér

Két nevezetes borvidékünkön is szeptember és október fordulóján, szeptember 30. és október 2. között tartják a hagyományos szüreti fesztivált. A villányi vörösborok ünnepén, a Vörösbor Fesztiválon nemcsak a borkedvelők, de a zene szerelmesei is megtalálhatják kedvenc programjaikat. Persze a méltán elismert villányi vörösborok és a gasztronómiai csemegék nem hiányozhatnak a fesztivál kínálatából. A szüreti felvonulás mellett a szőlőfeldolgozás, a borászat mesterfogásait is megismerhetjük. A zenei színpadokon olyan népszerű előadók lépnek fel, mint Gajer Bálint, a Rudan Joe Band, a Bohemian Brass Band vagy a Neoton Família sztárjai. A programkínálatot több boros témájú tárlatvezetés, és a Szársomlyó körüli borbarangolás egészíti ki.

 

A tokaj-hegyaljai Szüreti Napokon viszont a fehér boroké a főszerep. A szüreti fesztivál, amelyet 1932 óta rendeznek meg világörökségi borvidékünkön, a „fehér borok, színes kultúra” jelmondat mentén gondoskodik a poharunk és a lelkünk feltöltéséről. Mivel a tokaji bor évszázadok óta meghatározó szerepet játszik nemzeti identitásunkban, az esemény fő célja a helyi gasztronómiai és kulturális hagyományok ápolása, és a világörökségi terület sokszínű közösségi értékeinek bemutatása. A látványos szüreti felvonulás mellett a szőlő-összeadási ceremóniára is sor kerül, ahol a borvidék polgármesterei adják össze ünnepélyesen a termésüket. A BORTÉR Tokaj-Hegyalja kiváló boraival, a gasztrosétány feledhetetlen ízekkel, a kézműves vásár minőségi tárgyakkal kényezteti az ide látogatókat. Fellép többek között a Bagossy Brothers Company, a Budapest Bár, a Lóci Játszik és a Kiscsillag együttes. A családdal érkezőket pedig utcaszínházi gyerekprogramok, kézműves foglalkozások várják.

Hollókői hagyományok

Egy másik világörökségi helyszínünk, Hollókő is a szüretet és a borokat ünnepli október 8-án. Bár ma már a helyiek jórészt felhagytak a szőlőműveléssel, a település hagyományőrzői nem feledik, hogy egykor híresek voltak a boraik. A pincékben is akad még a nemes nedűből, amellyel a vendégeket megkínálják. A falu fiataljai népviseletbe öltözve vonulnak fel az utcákon, a szőlő és a bor dicséretét hirdetve, és az év jeles történeteiről viccesen, mondókákban számot adva. Bemutatják a szőlő préselésének technikáit is, bárki megkóstolhatja a friss mustot. A színvonalas programot színpadi produkciók, kézműves programok és kirakodóvásár teszi teljessé. 

JÁRD BE VELÜNK AZ ORSZÁGOT!