A kékfrankos otthona: kulináris kalandozás a Soproni borvidéken



Sopron–Fertő turisztikai térség

Sopron környéke már a római korban is kitűnő borvidéknek számított: ez a kékfrankos hazája, de a zöld veltelini, a sauvignon blanc és a zweigelt is megtalálható itt.

Babszemek a szőlő között

„Poncichterek” – így hívták annak idején hazánk egyik leghíresebb borvidékének szőlősgazdáit, akik nevüket a német „Bohnenzüchter” , azaz babtermesztő szóról kapták, ugyanis a földek tulajdonosai itt babot is vetettek a szőlőtőkéik közé. Egyrészt azért, mert ezzel jót tettek a szőlőnek, másrészt pedig azért, mert babbal kívánták a gazdák pótolni bevételkiesésüket, például fagykár esetén. A sok-sok hagyománnyal büszkélkedő történelmi borvidéken kóstolhattok többek között híres kékfrankost, sauvignon blanc-t, de ne csodálkozzatok, ha a házak oldalán vörös vagy fehér szalaggal átkötött fenyőgallycsomókat láttok! Ez segít eligazodni azt illetően, hogy az adott helyen vörös- vagy fehérbort tudtok vásárolni. Ha már hagyományok! A híres borostyánút által is érintett városban járva a borkorcsolyák terén is számíthattok egy kis csavarra: a helyiek ugyanis ízletes nedűik mellé babpogácsát, fertői halászlevet, szilvás bablevest és roston sült kacsamájat kínálnak.

Éhen-szomjan nem maradtok!

A borvidéken, ahová a XVIII. században még Mária Terézia is hozatott burgundi szőlővesszőket Franciaországból, a gasztronómia szerelmesei sem fognak egy percet sem unatkozni! Vétek lenne úgy távoznotok innen, hogy nem kóstoljátok meg a híres Winzer-káposztát vagy a babstercet vörösboros pörkölttel. A laktató főételek lezárásaként pedig jól fog jönni egy ízletes soproni gesztenyemousse. A gyerekeket elcsalhatjátok akár a helyi ultramodern csokoládéműhelybe is, ahol csokikóstoló túrán is részt vehettek!

A helyi legenda szerint a kékfrankos szőlő neve onnan származik, hogy Napóleon császár katonái csakis kék színű frankért cserébe kaptak vörösbort a helyi poncichterektől. A történet, bár elsőre hihetőnek tűnik, nem igaz, hiszen akkoriban főleg fehérborokat készítettek ezeken a területeken.

Járd be velünk az országot!