„Zene füleidnek”: a kívül-belül gyönyörű Magyar Állami Operaház

Magyar Állami Operaház
Budapest
Budapest környéke turisztikai térség

Ha kulturális programjaid között előkelő helyen szerepel az operalátogatás, akkor mindenképp érdemes felkeresned a Magyar Állami Operaházat. Megannyi gyönyörű művet hallgathatsz meg – és a lélekemelő muzsika mellett az Operaház puszta látványa is lehengerlő.

Az Operaház története dióhéjban – Amit illik tudni

A Magyar Állami Operaház 1884-ben tárta ki kapuit a nagyközönség előtt, akkor még Magyar Királyi Operaház néven. Ezelőtt a magyar főváros közönsége a Nemzeti Színházban élvezhette a zenés drámai előadásokat, az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés után azonban fejlődésnek indult a város, és a színház egyre kevésbé tudta betölteni ezt a feladatot. Az Operaház megépítése óta töretlen népszerűségnek örvend, ami nem is csoda: mind akusztikai, mind vizuális téren meglehetősen magasra tette a lécet. Tervezése minden idők egyik legnagyobb magyar építésze, Ybl Miklós nevéhez fűződik, a gazdagon díszített belső terek kialakításában pedig neves magyar művészek is közreműködtek, többek között Than Mór, Lotz Károly és Székely Bertalan. Nem meglepő hát, hogy az Operaház, lebilincselő látványával és rendkívül széles repertoárjával, könnyen leveszi a lábáról a műfaj szerelemeseit.

Megannyi magával ragadó látnivaló az Operaházban

Kétség sem fér ahhoz, hogy a mintegy 1300 férőhelyes Magyar Állami Operaház kívül-belül gyönyörű. Az Andrássy úti épület hazai neoreneszánsz pompában ékeskedik, bár gazdag díszítésében barokk elemek is felfedezhetők. Olyan legendás zeneszerzők szobrai díszítik, mint Mozart, Beethoven, Csajkovszkij, Verdi vagy épp Liszt Ferenc; de elvarázsolhat az előcsarnok nemes márvány burkolata, a főlépcsőház négy hatalmas márványszobra, a vörös szőnyeges díszlépcső, az aranyozott páholyok és Lotz Károly monumentális kupolafreskója is. Akármerre nézel, elegáns pompát látsz magad körül itt, ami remekül illik A diótörő, a Bánk bán vagy épp az Aida magasztos hangulatához. Az Operaházat 2015-ben a brit The Telegraph internetes magazin a világ legszebb koncerthelyszínei közé választotta.

Ha már magasztos hangulatról és a – Világörökség részének számító – Andrássy útról van szó: érdemes ellátogatnod az út végében épült Hősök terére is, ahol a magyar történelem ikonikus szereplőivel találkozhatsz „személyesen”. 

A pompázatos Operaház még pazarabb lesz: az épület felújítása

Mivel már harminc év is eltelt az „Ybl-palota”, azaz a Magyar Állami Operaház legutóbbi felújítása óta, igencsak időszerűvé vált az épület rekonstrukciója – ez jelenleg is zajlik. A munkálatok öt főbb területet érintenek: a történelmi díszítéseket, az akusztikát, az egyes helyiségek funkcióváltását, a „strangokat” (azaz a műszaki vezetékeket) és a színpadgépezetet. A felújítás ideje alatt az Operaháznak két ideiglenes játszóhelye van: az Erkel Színház és az Eiffel Műhelyház. A jelen állás szerint az átadás 2021 végére várható, így az azt követő évadot már újra a mesés Andrássy úti épületben fogja megkezdeni az Operaház – mi már nagyon várjuk!

Járd be velünk az országot!