Egy kosztümös film jelenetei elevenednek meg
A korábbi tulajdonosok után L’Huillier–Coburg-kastélynak, illetve Eszterházy–Forgách kastélynak is nevezett épületegyüttes az ország nagy kastélyainak egyike, és a kora barokk építészet kiemelkedő alkotása. A kastélyt mindenütt víztükör veszi körül, épp úgy, ahogy azt több mint 300 éve báró L'Huillier Ferenc János építtető és Giovanni Battista Carlone tervező megálmodták. Az udvart a jelenlegi formájában az 1831 és 1928 közötti, úgynevezett Coburg időszakban, 1910 és 1913 között végzett felújítások során alakították ki. A kovácsoltvas kapukat a bécsi Belvedere kapuinak mintájára készítették, ekkor épültek a neobarokk szökőkutak is. A kastély főhomlokzata az itáliai barokk palotákat idézi, a két szélső torony viszont a közép-európai és magyarországi kora újkori várépítészetre utal.
A lovagkorból eredő hagyomány például a címerek használata. A kastély termeiben az ország legnagyobb összefüggő rokokó stílusú falfestménysorozata látható, amelyek keletkezésének körülményeit, a kastély múltját és annak lakóinak történetét egy 3D kisjátékfilmen keresztül ismerhetitek meg. A film főleg a felvidéki vándorfestő, Lieb Ferenc Edelényben töltött éveire és ifj. Dessewffy Ferenc grófnak a kastély ifjú örökösének viszonyára koncentrál, ezért jóval szórakoztatóbb, mint az átlagos múzeumi dokumentumfilmek. A freskók mellett külön vizuális élményt jelentenek a ónmázas rokokó és klasszicista cserépkályhák. Ezek mind igazi remekművek, akárcsak a saját kiállítások alapját képező tárgyak és ereklyék.