A Dunakanyar lélegzetelállító panorámájú csúcsaira vezető kerékpártúrák olyan bicikliseknek valók, akik nem félnek az emelkedőktől, és az erőnlétük is megvan hozzájuk. Nagymarostól Zebegényig például alig több mint 18 kilométert kell tekernünk, mégis garantáltan megizzadunk a végére, és az sem kizárt, hogy másnap izomlázzal kelünk majd fel. A zebegényi Kopasz-hegyen álló Trianon-emlékművet, majd a környék látképét kínáló Kós Károly kilátót érintve érdemes is egy kis pihenőt tartani, mielőtt ráfordulnánk a Törökmezőtől a Julianus-kilátóig vezető erősebb kaptatóra. A 482 méter magasan fekvő csúcsról ismét az egész környéket beláthatjuk a Pilismaróti-öböltől a visegrádi Fellegvárig. A meredek túrát érdemes mountain bike-kal vagy e-bike-kal teljesíteni.
Visegrád központjából az Apátkúti-völgyön át tehetünk izgalmas kerékpáros túrát. Hegyen-völgyön, erdőben biciklizünk az Ördögmalom-vízesés, a Magda-forrás és a Bertényi Miklós Füvészkert mellett. Ezen az útvonalon egészen Visegrádig eljuthatunk, ahol a város megannyi étterme és kávézója vár, hogy energiával töltekezzünk fel. A Fellegvárat és a Királyi palotát, valamint a Salamon-tornyot se hagyjuk ki a programunkból!
Dobogókő szinte legendának számít a magyar kirándulók körében. Biciklivel is felkapaszkodhatunk ide. Pilismaróttól indul, és a zöld jelzést követi a patakok, kaszálók, romok mellett elhaladó útvonal, amelyik a Két-bükkfa-nyeregig, majd az erdős dobogókői kapaszkodóig vezet. A csúcson viszont a Dunakanyar festői panorámája vár – és persze a környék éttermei és fogadói, hogy energiával lássanak el bennünket a Pilisszentkereszten átvezető visszaútra.