Ott található még a csak nyáron nyitva tartó double decker, lángossal és rántott hekkel. Közben a part melletti hegyormon látni a Törley Pezsgőmanufaktúra ódon épületeit és a Törley-család mauzóleumát. Közelről csodaszép mindkettő. A következő megemlítésre való hely jó pár kilométerrel arrébb kezdődik, és egészen a Rákóczi híd lábáig elér. Ez a Lágymányosi-öböl, illetve az azt lerekesztő Kopaszi-gát. Az előző századelőn Kis-Isztambul névre hallgató orientális vigalmi negyed volt ez a hely.
A rendszerváltás előtt és annak környékén viszont underground koncertek és illegális bulik helyszínéül szolgált. Ma egy tisztes polgári sétány, sok-sok rekreációs lehetőséggel, étteremmel és gyerekjátszóval. Egy igazi színfolt az egyébként kifejezetten zsúfolt dél-budai ipari negyed és az egyetemi kampusz közé szorítva. A park kifejezetten levegős, és a rajta lévő könnyűszerkezetes épületek miatt olyan, mintha valamelyik skandináv országból ejtették volna ide, a Duna mellé. Ám itt el is értük a történelmi Budapest határát, ezért egy nagy ugrással átrepülünk a város északi határát képező Óbudára.
Ezt az ugrást számtalan eszközzel meg tudjuk tenni, de átszállás nélkül az 1-es villamossal a leggyorsabb szárazon és a Mahart–BKV hajóival a Dunán. Bár ez utóbbi jóval lassabb, látványban jóval többet ad, és ugyanúgy egyetlen menetjeggyel igénybe vehetjük. Itt, a budai oldalon a Római-partot, míg a pesti oldalon a Népszigetet és annak ikonikus vendéglátóhelyeit érdemes felkeresni. A Római-part volt sokáig az egyetlen Duna-part, ahol meg lehetett közelíteni a vizet annak természetes kavicsos-iszapos partja mentén. Innen végig lehet gyalogolni vagy akár bicajozni egészen Szentendréig. A Népsziget ezzel ellentétben egy indusztriális környezetbe ágyazva kínálja ugyanezt. Cserébe kicsit olcsóbb. Északra haladva találjuk a Lupa-szigetet és a Lupa-tavat.
A Lupa-sziget a kiindulási helyünkhöz hasonlóan szintén egy időkapszula a maga rengeteg Bauhaus-nyaralójával, csak ezúttal a '30-as évekbe visz vissza. Nem is csoda, hogy nem változik itt semmi, hiszen a sziget kizárólag csónakkal közelíthető meg. Ennek ellenére még ma is csak nagy szerencsével lehet ingatlanhoz jutni rajta. Az is igaz, hogy több nyaraló el sem férne rajta. A Lupa-tó pedig vitathatatlanul Budapest tengerpartja. Vakítóan világos homokpart, pálmafás sétány és hamisítatlan beach-hangulat. Mintha csak a Riviérán lennénk. Szentendre szűk, macskaköves sikátoraival, számos apró templomával, színes házaival, Duna-parti korzójával a művészetek szerelmeseinek éppúgy tökéletes úti cél, mint azoknak, akik csak egy romantikus sétára vágynak.
A MűvészetMalomban, a Ferenczy Múzeumban és a város számos galériájában mindig találunk egy jó képzőművészeti kiállítást, parányi kézműves üzleteiben valami nagyszerű ajándékot, mediterrán hangulatú utcáin hívogató cukrászdákat, ahová érdemes beülni egy kávéra. A Szentendrei-sziget túloldalán – azaz az északi csücskén, mert a déli csücskön maga Szentendre van – ott van a kisoroszi szigetcsúcs, ami az egyik legkellemesebb, homokdűnékkel tarkított partszakasz és szabadstrand a Dunán. Olyan érzésünk van, hogy teljesen körbevesz bennünket a víz, hiszen a folyó itt válik el két ágra. A szigetcsúccsal szemben ott van Visegrád. A visegrádi fellegvár önmagában felér egy középkori időutazással.
Mátyás király reneszánsz palotájának hangulatát lovagi játékok és számtalan kellék idézi meg. Mindeközben a várból lélegzetelállító látvány tárul elénk, mivel innen belátható az egész Dunakanyar. Kell ettől több egy tökéletes naphoz?