Budapest számos izgalmas fürdője közül a Gellért a mai napig az egyik legnépszerűbb. Azon fürdőink közé tartozik, aminek elődje már a török idők előtt is látogatott volt. A XIII. századból vannak róla az első írásos emlékeink, a török hódoltság ideje alatt egy Acsik ildizsa nevű fürdő állt a mai Gellért helyén. Az ősforrás egyébként, amiből a Gellért és a korábbi fürdők táplálkoznak, a Szent Gellért tér sarkán van, körülbelül ott, ahol a hegy lábát a Szabadság híddal összekötő zebra véget ér.
A hódoltság után a fürdő egy ideig magánkézben volt, ezt követően Buda városához került, majd ismét magánkézbe. Az akkor Sáros fürdőnek nevezett, fedett, pajtaszerű létesítményt főleg a helyi polgárok, illetve a környékbeli kisebb városok és falvak közönsége látogatta. Nevét jó minőségű iszapjáról kapta, mely Buda-szerte ismert volt.
1894-ben, a Ferenc József híd építésekor a mai Szent Gellért teret is rendezni kezdték – ekkor döntött úgy a főváros, hogy a fürdőt és az ahhoz tartozó telket kisajátítják, és egy modern szállodával együtt új, a korszak igényeinek megfelelő fürdőt építenek a helyére. A munkálatok 1911-ben kezdődtek, de az I. világháború miatt csak 1918 szeptemberében nyitott meg a Lechner Ödön szellemi örökségét követő Hegedűs Ármin, Sebestyén Artúr és Sterk Izidor tervezte szecessziós épületkomplexum. A szálloda az akkori Budapest legelegánsabb luxusépülete volt, a lakosztályokat és szobákat termálvizet is szolgáltató fürdőszobákkal látták el, a gyógyfürdő pedig a XX. század eleji Európa egyik legkorszerűbb intézményévé vált.
1927-ben nyílt meg a kültéri medence is, melyet egy akkoriban egyedülálló hullámokat generáló géppel is kiegészítettek – ez a gép a mai napig felelős a kültéri hullámokért.