Busójárás

A busójárás a mohácsi sokácok hagyománya, nemzetközileg is ismert és látogatott téltemető népszokás. Bár a hagyomány eredetét helyben a törökök kiűzésével kapcsolják össze (miszerint a Mohács környékbeli mocsárvilágba elrejtőzött egykori lakosok maszkokba öltözve és zajt csapva űzték el a babonás törököket), a szokást a balkáni eredetű sokácok valószínűleg már úgy hozták magukkal betelepülésükkor, és az itt teljesedett ki mai formájára.

A sokác hagyományban a busójárás lényege a „poklade”, mely átváltozást, átalakulást jelent. Ezt nagyon komolyan veszik: az ünnepet a maszk mögött megváltozott, ösztönösebb, tértől és időtől független tudatállapotként élik meg. Ilyenkor sok mindent szabad, amit a hétköznapok nem engednek meg. Az igazi busóhagyomány szerint az arcnak, a személyazonosságnak rejtve kell maradnia az ünnep során, így vannak, akik cserélgetik is a maszkjaikat ennek érdekében.

A busó az ünnep főkaraktere: faálarcos szörnyalak kifordított bundában, szalmával kitömött gatyában, esetleg bütykös harisnyában, bocskorban. A bundát lánc vagy kötél, esetenként öv fogja össze, állandó tartozékuk a kolomp, a kereplő vagy a fabuzogány. Emellett egyéb kiegészítőik is lehetnek: favilla, mosósulyok, vízhordófa, bikacsök, baba fateknőben, vagy derékra erősített tökök. Sokszor szekéren és feldíszített pótkocsis kistraktoron közlekednek a városban. A hagyomány része már, hogy a busócsoportok évről-évre konkurálnak, ki tudja a leghumorosabb, legfeltűnőbb, mégis hagyománytisztelően új ötletet hozni a megjelenés kapcsán.

A szépbusók sokác népviseletbe öltözött, arcukat fátyollal eltakaró lányok, alkalmanként férfiak. Fontos gyakorlati feladatuk, hogy koordinálják a maszk miatt sokszor csökkent látótérrel rendelkező busókat. Beléjük karolva vagy mellettük haladva vezetik őket, ők az álarcosok szemei.

A busókat kísérik a jankelék, rongyos ruhákban, rongyos zsákkal a fejükön. Feladatuk az utca népének, főleg a csúfolódó gyerekeknek a távoltartása, liszttel, hamuval, fűrészporos zsákkal - ma már főleg csak ez utóbbival, viccesen megpaskolva, akit csak érnek. 

A busóknak hivatalos csoportjaik is vannak a városon belül, akik közösen készülnek a nagy ünnepre, de év közben is jó kapcsolatot ápolnak és segítik egymást. 50 feletti ilyen hivatalos csoport van, de vannak azokon kívül megjelenő és tevékenykedő busók is.

Régebben a zajosan elhaladó busócsoportok házról-házra jártak, ahol jókívánságaikat, télűző praktikáikat étellel és itallal jutalmazták a lakók. Ma már egy egész várost felbolydító eseménysorozattá fejlődött a vonulásuk. A mai események központja a Széchenyi tér, és az egész rengeteg hang- és fényhatással jár: ágyúval lőnek, máglyát égetnek, zajt csapnak, amivel csak lehet.

Farsangvasárnap kelnek át a busók a Dunán, ekkor van a felvonulás, ekkor bocsátják vízre a tél koporsóját, és ezen az estén van a legnagyobb máglyarakás is.

A turisták főleg a hétvégi programokra érkeznek, a mohácsiak viszont kedden is farsangolnak, ekkor egy újabb főtéri máglyán elégetik a tél (egy másik) koporsóját, így köszöntve a tavaszt.

Az ünnep jelképévé vált maszkot hivatásos maszkfaragók, népi iparművészek készítik, akik számontartják egymást, stílusuk a munkákon felismerhető. Vannak, akik úgy tartják, hogy az igazi busó az maga faragja az álarcát.

A mohácsi busójárás 2009 óta szerepel az UNESCO szellemi kulturális örökségének reprezentatív listáján.

• A busók egyik tradicionális kiáltása a vonulás közben a “bao-bao!”.
• Amikor a busók még házról-házra jártak, érkezésüket a ház lakóinak kürttel jelezték, majd éktelen kereplés és kolompok rázása közepette végigjárták az udvart, az épületek sarkait megveregették, az istállóban a jószágot körüljárták, a hamuzsákot hordó busó pedig az állatok szalmájára, a tornác földjére és a küszöbre kis hamut hintett, betegség-, és bajelhárító céllal. A busók ekét is vittek magukkal, mellyel felszántották az udvart, majd a bő termés érdekében jelképesen vetettek is. A 19-20. sz. fordulóján már csak annak a gazdának az udvarát szántották fel, aki nem eresztette be őket szépszóval.
• Korábban a busójáráson csak a 45 – 50 évesnél fiatalabb legények és házasemberek vehettek részt, a nők csupán a férfiak felöltöztetésében segédkezhettek. Mára mindez megváltozott, és busójáráskor a mohácsi férfiakon kívül a helyi gyermekek, és sokszor a nők is beöltöznek busónak.
• A legkorábbi időkben maszkjaikat a busók maguk faragták, melyek papírvékonyak voltak. A busók többsége egyes álarcot viselt, míg a vezérbusó hármas álarcot készített.
• A busók jelképes fegyverét, a többtollú buzogányt sok apró darabból, minden szeg nélkül állították/állítják össze, mint a mai ismert logikai kirakók elődje, ami szintén a rátermettséget, ügyességet jelképezte.
• A régi időkben volt, hogy a busók virtusból birokra keltek, hogy megtudják, fiatal, vagy öreg busót rejt az álarc.
• A busókürtöt kettéhasított és kivájt fűzfából készítették, azt több helyen vesszővel átkötötték, hogy szét ne essen, majd az istállóba tették, ahol a páradús levegőn jól megdagadt és szép hangja lett. A sokszor három méter hosszú kürtöt egy busó vitte, a másik fújta. Ma már általában könnyebben kezelhető hangkeltő eszközök vannak használatban.
• A busójárás látványos attrakciója lett, hogy időről időre ágyúval lőnek. Nem akármilyen ágyúk ezek: az 1687. évi nagyharsányi vagy II. mohácsi csata után a mocsárba ragadt, majd a Duna medrében megtalált két eredeti ágyút használják erre a célra.
• Jellemző látvány az ’ördögkerék’, egy lovakkal és eketaligával húzott hosszú rúd, amelynek végébe bevert szögön, mint tengelyen, vízszintesen, de inkább ide-oda billegve forog egy kör alakú falap. Általában három busó áll vagy ül rajta, és a középre szerelt fogantyúba kapaszkodik. Amikor a busókerék a földhöz ér, meg-meglódul a rajta ülő, vagy álló busókkal, akik néha le is esnek róla a közönség nagy derültségére. Ma már ezt is húzhatja motoros eszköz.
• A busócsoportokat a farsang mind a hat napján népzenészek kísérik, ők maguk is részt vesznek az eseményeken. A zenekari kíséret általában tamburazenekar, de újabban egyre gyakrabban szerepelnek a dudások is, a zenészek immár szerves részei az ünnepkörnek.
• A szépbusók viselete sokszor generációról-generációra öröklődik, és több száz éves darabok is akadnak e ruhák között. Egy-egy ilyen akár egy komplett busógúnyánál is értékesebb lehet.

Széchenyi tér: Az események központi helyszíne kirakodóvásárral, állandó műsorral, máglyával, ágyúval - és persze temérdek busóval.

Duna-part: Ide is érdemes elzarándokolni farsangvasárnap, hiszen megtekinthető a busók átkelése a szigetről, valamint a tél koporsójának vízre bocsátása is.

Busóudvar: A Mohács központjában 2013-ban átadott Busóudvar célja, hogy a nemzetközi hírű mohácsi busójárás páratlan hangulatából az év minden napján ízelítőt adjon a városba érkező látogatóknak, egyben bemutassa a rendezvényhez kapcsolódó helyi kézművesek tevékenységét. Ha valaki olthatatlanul pótolni vágyna valamit az elmaradó ünnepből, itt a járvány elvonulta után már idén megteheti.

Kanizsai Dorottya Múzeum: a környék helytörténete és néprajza mellett a magyarországi horvátok, szerbek és szlovének kultúráját is őrzi. A sok száz darabból álló páratlan mázas-, és feketekerámia-gyűjtemény mellett a Mohácson élő különböző népcsoportok viseletei, bútorai, használati tárgyai és a várostörténet emlékei nyújtanak felejthetetlen élményt az idelátogatóknak. Emellett a múzeum gyűjteményében 90 darab egyedi busómaszk található, melyek közül jó néhány több mint 100 évet megért.

Szent Miklós vízi- és taposómalom: Az évszázados vízimalmot gondos kezek építették újjá, így őrizve meg az utókornak ezt a páratlan helytörténeti értéket. Udvarán megtekinthető és kipróbálható Európa egyetlen működőképes taposómalma is.