Pécs–Villány felfedezőknek – 3 nap

PécsPécs–Villány turisztikai térség
Hány napos?
3 nap
Ajánlott közlekedési eszköz:
busz
Vonat
kerékpár
Címkék:
Világörökség
Múzeumok és kiállítóhelyek
Kultúra és műemlékek
Vallási helyek
Pécs-Villány turisztikai térség
Értéktudatos fiatalok

1. nap

Kincses Baranya hegyek, tavak és természeti értékek násza. A megye köldöke Sopianae, bakancslistás úti cél valamennyi ínyenc világjárónak.

Pécsi városi séta kisvonattal

Ha szívesen rábíznátok magatokat egy profi „idegenvezetőre”, a legjobb, amit tehettek, ha felültök a városnéző kisvonatra, és jól füleltek! A Dotto kisvonat ugyanis „tüke pécsi”, vagyis olyan dolgokat tud, amit még a helyiek sem biztos! Az ötvenperces zötykölődés alatt rengeteg mosolygó, integető pécsivel fogtok találkozni, és jó nagy utat fogtok megtenni: a főtérről induló járat egészen a Zsolnay Negyedig halad, a Pécs szimbólumait rejtő kis utcákon és forgalmasabb utakon át. Ha szerencsétek van, a gyerek utasok kedvéért a sofőr még egy kis „driftelésbe” is belemegy! A kisvasút mindennap 10 és 18 óra között, minden egész órában indul a Nagy Lajos Gimnázium elől, és oda is érkezik vissza. A végállomás jobb helyen nem is lehetne: innen indulhattok is felfedezni Pécs világörökségi ereklyéit.

Pécsi világörökség

A Káptalan utcán találjátok a pécsiek egyik kedvenc látványosságát, az ország első lakatfalát. Arról, hogy mikor és hogyan „született meg” Pécsen a lakatfal, csak anekdotákat ismerni, az viszont biztos, hogy valamennyi helyi fiatal „lakatolt” itt szerelmével. A nap zárásaként innen nem messze a Cella Septichora Látogatóközpont vár titeket. Pécs egyik büszkeségének számítanak a Világörökség részeként számon tartott ókori sírkamrák. Ha a városnézés az estébe nyúlik, ne bánkódjatok, hiszen a Cella Septichora Látogatóközpontban még izgalmas éjszakai tárlatvezetésen is részt vehettek, amit a gyerekek is imádni fognak! 

Pécsi székesegyház

Építészetrajongók, figyelem: a kultúra fővárosában céltalanul kalandozni is megéri, főleg, ha tudja az ember, hogy „mit kell nézni”. Pécs például csak úgy hemzseg a Bauhaus-épületektől: Forbát Alfréd, Molnár Farkas és Breuer Marcell is pécsi volt, és számos munkájuk látható a megyeszékhelyen. A stílus kedvelőinek tematikus séták is indulnak, melynek során felfedezhetjük a legizgalmasabb épületeket! És ha már izgalmas épületek, ne hagyjuk ki Pécs egyik szimbólumát, a székesegyházat se. A Dóm térre érve csodáljuk meg Pécs négytornyú jelképét, Szent Péter és Szent Pál katedrálisát. Kevesen tudják, hogy a székesegyház toronykilátójába is fel lehet mászni, no nem egyedül, hanem szervezett túra keretében. A panoráma feledhetetlen! Ha ki tudunk szabadulni a lenyűgöző épület bűvköréből, ereszkedjünk alá a közelben levő titkos püspöki pincébe is. A legenda szerint, ha titkos megbeszélnivalója akadt Cserháti József püspök úrnak, a „Texas bárba” invitálta bizalmasait, mely egy alagúton megközelíthető pincét jelentett. A pártállami idők alatt ez volt az a hely, ahova a lehallgatókkal teletűzdelt palotából el lehetett vonulni, és olyan dolgokat tudtak megvitatni, melyek az államvezetés előtt titkoltnak számítottak. A járat a püspöki palota kertjéből indul, a tárlatvezetéshez érdemes előre bejelentkeznünk.  

2. nap

A művészetek városa

Pécsen elemi erejű a művészet, ezt az is mutatja, hogy számos páratlan művész is pécsi születésű volt. Elég Janus Pannoniusra gondolnunk, akit egy pécsi mandulafa ihletett meg az Egy dunántúli mandulafához vers írásakor, de szintén a városban született Martyn Ferenc, Babits Mihály, Weöres Sándor, Angster József vagy Breuer Marcell. A hírességek sorát gazdagítja Csontváry Kosztka Tivadar is. Ha kedveljük a festészetet, ha nem, országunk legzseniálisabb festőművészének képei bárkit ámulatba ejtenek. Látogassunk el a Janus Pannonius utcába, és csodáljuk meg a művész alkotásait. A képek hosszú utat tettek meg, míg Pécsre kerültek, a művész halála után ugyanis árverésre kerültek. Miután eleget csodáltuk a Janus Pannonius utcai Csontváry Múzeum Magányos cédrusát, ugorjunk fejest az op-art és az analitikus geometria világába. 

Vasarely Múzeum

Igen, Victor Vasarely, vagyis Vásárhelyi Győző is pécsi volt! A világhírű Zebrák a Káptalan utcában állomásoznak, ahol múzeumjárás után érdemes egy kicsit elidőznünk.  

A Zsolnay Negyed

Hol máshol kezdhetnénk a felfedezést a kultúra fővárosában, mint a hajdani Zsolnay Porcelánmanufaktúra helyén épült „mini városban”, Pécs önálló kulturális városrészében; a Zsolnay Negyedben?! Egy kellemes séta keretében fedezzük fel a Kézműves boltok utcáját, ahol kötelező jelleggel kell csokoládét kóstolnunk a Csoko-láda Csokiboltban. Az édes emlékek itt nem érnek még véget, hisz érdemes betérnünk a Nosztalgia Cukorka Látványmanufaktúrába is. A Negyed „cukrosbácsija”, Kovács Gyula ugyanis azon kevés magyar kézműves cukorkakészítők közé tartozik, akik profi szinten hódolnak mesterségüknek. A látogatók itt megtekinthetik a cukorkakészítés látványos folyamatát, és persze nyalakodhatnak is a színesebbnél ízletesebb édességekből. Gémereknek javasoljuk a játékrajongók „csodák palotáját”, a Labor – Játechteret, ahol a Nintendótól a napjaink csúcstechnológiájáig minden van! A művészetre éheseknek az m21 Galériát ajánljuk, kötelező tétel továbbá a hétszáz egyedi Zsolnay-kerámiát bemutató Gyugyi-gyűjtemény és a Rózsaszín Zsolnay Kiállítás is. A Zsolnay Negyedben egy egész napot is el lehetne tölteni, hiszen minden négyzetméterére rá tud csodálkozni az ember, de vannak még nevezetességek, melyeket érdemes kipipálni a pécsi bakancslistánkon. Ha feltöltekeztünk egy erős feketével, vegyük az irányt a belváros felé.

3. nap

Villánykövesdi pincesor

Ha Baranyában járunk – legyünk borkedvelők, vagy sem – ez a régió nem merülhet ki „csupán” városnézésben. A villányi termőtáj messze-földön híres, melyen Magyarország első borútja vezet végig. Aki pedig otthon van a borokban, az tudja, hogy a Villányi borvidék termékeit határon innen és túl a borpiac kiemelkedő minőségű és legkeresettebb termékei között tartják számon. A régió egyik legromantikusabb pincesora kétségkívül Villánykövesden található. A Fekete-hegy lábánál fekvő apró, hangulatos település nem csak a borimádókat fogja kényeztetni, hiszen lenyűgöző szépsége miatt fotósok, festők, művészek kedvelt úti célja. A legtöbbeket a háromszintes pincefalu leglátványosabb műemlékegyüttese, a védett pincesor vonzza. Csak végig kell tekintenünk a pincék jellegzetes színes kapuin, és azonnal megértjük, miért szerelmesek ebbe az apró faluba az emberek. No de hogy a borkedvelőket se felejtsük: Villánykövesden bepillanthatunk a borfeldolgozás éppen aktuális munkafázisaiba, megnézhetjük, milyen szerszámokat használnak a borosgazdák, és természetesen megízlelhetjük a kiváló borok zamatát is.

Villányi borozás

Villánykövesdtől pedig csak pár percre fekszik Villány, a történelmi borvidék névadó „atyja”. Történelmi érdekesség, hogy a török uralom során a villányi szőlőültetvények nagy része elpusztult, melyen a később betelepült szerbek és németek változtattak. Ezeknek a népcsoportoknak volt köszönhető, hogy meghonosodott a kadarka és a kékoportó, de a térség szőlő- és borkultúrája csak az elmúlt évtizedekben formálódott véglegessé. Az európai színvonalú, korszerű technológiát alkalmazó borászatoknak köszönhetően Villányban csak úgy hemzsegnek a borturisztikai szolgáltatások. Bármelyikre is essen a választásunk: a Bock Pincészet, Gere Attila Pincészete vagy a Sauska Pincészet, a Villány főutcáján fekvő történelmi pincesoron nem lőhetünk mellé. Számos pincészethez étterem is tartozik, melyek között szintén nehezünkre eshet a választás: a könnyed délutáni zsíros kenyerezéstől egészen a fine diningig mindenféle szintű gasztronómiával találkozhatunk a pincesoron. A döntést semmiképpen se kapkodjuk el, sőt, a legjobb amit tehetünk, ha több helyszínen is kényeztetjük ízlelőbimbóinkat. 

Ezt ne hagyd ki!

Járd be velünk az országot!