Budapest történelmi kávéházai

New York KávéházBudapestBudapest környéke turisztikai térség

Amikor a hódító törökök uralma alatt a magyarok először találkoztak a „fekete leves” néven emlegetett kávéval, nem voltak túlságosan elragadtatva tőle. Ám amikor az 1700-as évek elején egy „Kávéfőző” Balázs néven emlegetett rác kereskedő megnyitotta az első ismert kávéházat, valami megváltozott. Olyannyira, hogy 200 év múlva már „kávévárosként” emlegették az addigra egyesült Budapestet. 

A kávéház nem egyszerűen egy vendéglátóhely volt, hanem a társasági élet központja, az értelmiség találkozóhelye. Nem véletlen, hogy az 1848-as forradalom is egy kávéházból indult, de egy kávéház volt a legendás folyóirat, a Nyugat alapítóhelye is. A 19-20. század fordulóján mintegy 500 kávéház működött a városban. A második világháború után azonban a kávéházi kultúra gyors hanyatlásnak indult, a legtöbb polgári miliőjű helyet bezárták. Mostanra viszont sok legendás történelmi kávéház ragyog újra a régi pompájában. Egy könyv is kevés volna felsorolni valamennyit, de megmutatjuk a legfontosabbakat.

Gerbeaud Kávéház

Gerbeaud

A Vörösmarty tér patinás kávéházát 1858-ban nyitotta meg Kugler Henrik, akitől később üzlettársa, Gerbeaud Emil vette át az üzemeltetést. A cukrászda és a kávéház minden előnyét egyesítő hely, amely 1948-től 1984-ig Vörösmarty néven élte mindennapjait, mára visszakapta a Gerbeaud nevet, és rangos nemzetközi toplistákon is képviseli a magyar kávéházi kultúrát. 

Gerbeaud Kávéház

Centrál

Az 1887-es alapítású kávéház akkor vonult be a magyar irodalomtörténetbe, amikor 1908-ban itt jött létre a magyar irodalom és közélet nagy hatású lapja, a Nyugat. A korszak legnagyobb művészei látogatták, Babits például itt kérte meg Tanner Ilona (Török Sophie) kezét. De törzsvendég volt Karinthy Frigyes, Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Csáth Géza vagy Szabó Lőrinc is. A háború utáni világ azonban nem tűrte meg a patinás, polgári kávéházat, így az 1949-ben bezárt. Működött itt kultúrháztól kezdve az ELTE egyetemi klubjáig sok minden, amíg 2000-ben, régi fényét visszakapva kávéházként nyitott újra. 

Centrál Kávéház

New York

A legendás kávéházak sorában is különleges helyet foglal el az 1894-ben alapított New York, amely a kávéházak fénykorát is képes volt túlélni. A 20. század eleji „aranykorban” mindennapos vendégek voltak itt a Pesti Napló, a Nyugat, az Est-lapok szerkesztőségének tagjai, de törzsvendégnek számított Szinyei Merse Pál vagy Heltai Jenő is. A vendégkönyv tanúsága szerint megfordult a kávéházban Josephine Baker, Thomas Mann vagy Maurice Ravel is. Bár a helyiségben a második világháború után is kávézó működött, eredeti pompájában csak 2006-ra állították helyre. 

New York Kávéház

Művész

Az egykori Szenes-palotában nyílt kávéház először a Kis-Gerbeaud, majd a Művész Cukrászda nevet viselte, és nevéhez méltóan régen és ma egyaránt a művészvilág kedvenc helyének számított és számít. A régi időkben például Mándy Iván és Pilinszky János élvezte itt a finom kávét és süteményeket, ma pedig a budapesti színházak sztárjait látják sokszor felbukkanni a kávéházban. 

Hadik

Nem csak a pesti oldal bővelkedett legendás kávéházakban, Budán is voltak patinás, hangulatos helyek. Például a Hadik, amelyet 1906-ban alapítottak, de a 20-as években vált igazán híressé, a korabeli beszámolók szerint nem annyira a kávéja, mint inkább híres vendégei, például Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, vagy Füst Milán miatt. Újranyitására 2010-ben került sor.  

MAGYARORSZÁG CSODÁI: KÁVÉHÁZI KULTÚRA BUDAPESTENMagyarország csodái címmel minisorozatot indítottunk még 2020-ban, amely keretein belül alkalmanként kb. egy-egy percben mutatjuk be hazánk egy-egy kincsét, hogy kedvet csináljunk szépséges helyszínek meglátogatásához. Fogadjátok szeretettel a legújabb részt, melyben népszerű budapesti kávéházakat járunk körbe.
Magyarország Csodái: Kávéházi kultúra Budapesten
Csodás Magyarország: Budapest környéke
Asztalhoz - Egy csipet Magyarország – 2. rész: Paprikás csirke túrós csuszával
Asztalhoz - Egy csipet Magyarország – 3. rész: Vörösboros marhapörkölt nokedlivel

JÁRD BE VELÜNK AZ ORSZÁGOT!