Állatkertek és vadasparkok Magyarországon

Minden gyermek ösztönösen vonzódik az állatokhoz. Még akkor is, ha egyesek félelmetesek a számukra, az érdeklődő tekintetek, selymes bundácskák, a nedves orrok mindegyike egy-egy ellenálhatatlan ingert jelent a kicsik számára. 

Erre az igényre épülve közel 50 kisebb-nagyobb állatkert, vadaspark, madárpark, állatfarm és látványakvárium van hazánkban. A vadasparkok alapvetően a magyarországi vadállományt mutatják be úgy, hogy az állatokat a természetes környezetükben, szabadon figyelhetjük meg. Az állatkertekben és más létesítményekben pedig számtalan állatfaj mindennapjaiba kapunk közvetlen bepillantást, kifejezetten a számukra kialakított mesterséges életterek bejárásával. Nézzük meg, milyen különlegességekkel találkozhatunk a legnépszerűbbekben! 

Klasszikus állatkertek

  

Budapesti állatkert

A Városligetben található 1866-ban megnyílt Fővárosi Állat- és Növénykert az egyik legrégebben üzemelő európai állatkert. Közel ezer állatfaj egyedeit lehet megszemlélni. Klasszikusoknak számító épületei a Főkapu, a Bagolyvár, a Varázshegy, az Elefántház – amely Zsolnay csempével borított – és a Pálmaház, de botanikai szempontból is rendkívül érdekes sétát lehet tenni itt. Az állatok mellett több helyi érdekesség is van, például, hogy a vízilovak abban a Szent István-forrásból származó termálvízben fürdenek, amely a Széchenyi Gyógyfürdő egyes medencéit is táplálja. Ettől függetlenül nem ajánljuk a közös fürdőt velük, de az egésznapos bejárást igen. A jövőben pedig már a pannon ősvadon világát felidéző Pannon Parkot is látogatni lehet majd a hozzá tartozó Biodómmal együtt. 

Nyíregyházi Állatkert

A Nyíregyházi Állatkertet a várostól 5 km-re lévő Sóstói üdülőövezet tölgyesében alakították ki. Ez az ország legszellősebb elrendezésű állatkertje, így nem érzitek majd azt, hogy túl sok a látogató. Rögtön a bejárat mellett fókashow fogad benneteket. De a Magyarországon és a Közép-európai térségben is egyedülálló létesítmény, a 4000 négyzetméteres 3 szintes Zöld Piramis interaktív őserdejében való kalandozás is életre szóló élménnyel ajándékozza meg a látogatókat.

Az óriási területen tematikus séta keretében, földrészenkénti csoportosításban nézhetitek meg a számtalan különböző állatfajt. Az állatkert többi részén is óránként vannak látványetetések, amelyeket nyomon lehet követni. 

Veszprémi állatkert

Hatalmas területen, festői környezetben helyezkedik el, és folyamatosan fejlesztik.
Több különleges rész is elsősorban a gyermekek szórakoztatását szolgálja, például az Afrika Szavanna Játszótér, a kalandpark és a nagy népszerűségnek örvendő Dinó park is. Számos étterem, büfé, fagyizó várja az egésznapos program mellett megéhezett kicsiket és szüleiket. 

ZOO Győr - Xantus János Állatkert

A Győri Állatkert többek között Zoo Show-val, nyári táborokkal, kiállításokkal is kedveskedik a hozzájuk érkező vendégeknek. Nagy hangsúlyt fektetnek oktatóprogramjaikkal arra, hogy a mai gyerekek is értő módon ismerhessék és védhessék a természetet, valamint a veszélyeztetett állatfajokat. 

Pécsi Állatkert

Fő látványossága a kortárs főépületben található akvárium-terrárium, amelynek százezer literes medencéjében számtalan hal-, hüllő- és kétéltűfajjal találkozhattok. A Mecsek oldalába épült állatkert többi részen pumákat, perzsa leopárdot, varacskos disznót, bengáli tigriseket, gyűrűsfarkú makikat, zebra- és szirti cápát, hiúzt, oroszlánt, zebrákat, ormányos medvéket is láthattok. Azt tudtátok, hogy a jegesmedve szőre nem is fehér, hanem átlátszó? Vagy azt, hogy alatta a bőre színe fekete? Ha pedig karonülő gyerekkel érkeztek, akkor van pelenkázoo és játszótér is a komplexumban. 

Vadasparkok és rezervátumok

  

Szegedi Vadaspark

A szegedi vadaspark híres a természetvédelmi erőfeszítéseiről, Természetvédelmi Mentőközpontja évente több száz veszélyben lévő állatot fogad be. A látványos fókashow itt is a gyerekek kedvence. Van Indiai Elefánt Projekt, de Szurikáta Klub is. Nyáron a kánikula sem okoz gondot, mert rengeteg árnyékos rész található a parkban. 

Budakeszi Vadaspark

A Kárpát-medencében élő, őshonos állatok példányai tekinthetők meg a vadaspark területén. Erdei iskola, állatsimogató, parasztudvar és rendezvényközpont, és egy megunhatatlan kalandpark is színesíti a programot. Nyár végén-kora ősszel éjszakánként szarvasbőgést lehet hallgatni a vezetett túrák keretében. 

Kecskeméti Vadaskert

Ez az ország legkisebb területű állatkertje, ezért, ha kevesebb időnk van, akkor is jó választás, hiszen akár pár óra alatt bejárható. Elsősorban hazai vadakkal és őshonos magyar háziállatokkal ismerkedhetünk meg, de az utóbbi időben olyan különleges fajokkal bővült, mint az ázsiai törpevidra vagy a szibériai tigris. 

Medveotthon Veresegyház

Az 5,5 hektáron elterülő veresegyházi Medveotthonban a medvéken kívül farkasokat és rénszarvasokat is láthatunk. A medvéket például óriásfakanalakkal lehet etetni a kerítésen keresztül mézzel. A farkasok esetében pedig jól megfigyelhető a falka hierarchiája és az egyes falkatagok egymás közötti viselkedése. 

Bivalyparkok

A legismertebb a kápolnapusztai bivalyrezervátum. A Zalakomárhoz tartozó területen az egyébként őshonos, viszont mára szinte kihalt faj képviselői mellett a Kis-Balaton élővilágát is megcsodálhatjuk. Vannak itt dagonyázó bivalyok, legelésző szürkemarhák és kisállat simogató is. Sőt néhány szelíd és az út mellett szabadon legelésző gidát is nyugodtan becserkészhetünk. Ezen kívül a Mátrában, Szurdokpüspöki határában is vannak ridegen tartott bivalyok és parlagi szamarak. Ezek szintén szabadon látogathatók. Az ország déli részén pedig a Mórahalom mellett lévő Nagyszéksós-tavon van egy nádassal, gyékénnyel benőtt rész, amelyet lassan visszahódítanak az állatok a természettől. Az itt lévő Bölömbika tanösvény egész évben nyitva, így bármikor megszemlélhetitek a helyi bivalyállományt, ha éppen erre szottyan kedvetek. 

Tropicarium és Ócenárium Budapest

A Camponában található Tropicarium 8 termében több száz trópusi, tengeri, édesvízi és hazai állatfajt tekinthettek meg. Programként választható a például varánusz etetés vagy rájasimogatás is. A tökéletes illúzióról pedig a 15 percenként eleredő trópusi eső gondoskodik. 

Tropicarium Budapest

JÁRD BE VELÜNK AZ ORSZÁGOT!