5 különleges túra a szőlősgazdák földjén

Magyarországon hat nagyobb borrégió, azon belül összesen 22 kisebb borvidék várja a minőségi borok kedvelőit. Az egyes borvidékeket a különböző éghajlati, domborzati, talajtani és történelmi sajátosságaik alapján különböztetjük meg. A borrégiók mindegyikén találni valami egyedit, érdekeset, amiért érdemes pont oda ellátogatni. 

Tokaji Bodrogtúra

Tokaji indulással bérelhetők nyaralóhajók, amelyekkel a Tisza egyik legjelentősebb mellékfolyóján, a Bodrogon is fel lehet hajózni. A Tokaj, Bodrogkeresztúr, Olaszliszka, Bodrogolaszi, Sárospatak útvonalon számtalan borászattal foglalkozó település esik az utatokba, sőt olykor érdemes biciklit bérelnetek és a parttól távolabbi településeket is meglátogatnotok. Szerencsére a települések a völgyekben vannak, így nem kell komolyabb szintkülönbségeket megtenni a biciklivel vagy más helyi közlekedési eszközzel. Ezen a borvidéken 27 településéhez tartozó körülbelül 400 dűlőn termelnek szőlőt. 

Tokajtól Keresztúrig

Tokajban ott a Kopasz-hegy, a Világörökségi Bormúzeum, az egykori zsinagógából átalakított Kulturális Konferencia-központ, valamint a környék egyik legjobb kávézója, és persze a Tiszapart. A közelben van a szabolcsi földvár, sőt a tiszadobi kastély és annak gyönyörű angolkertje sem esik messze. Ha pedig sült halra vágytok, akkor keressétek fel a timári vagy tiszaberceli halsütödét, mindkettő közvetlenül a vízparton található! Ahogy Tokajban, úgy Bodrogkeresztúron is rengeteg említésre méltó pincészet van, ám innen érdemes ellátogatni a folyótól távoli Mádra vagy Tállyára. 

Liszkától Patakig

A következő településen, Olaszliszkán egy hatalmas templomkilátóból is megnézhetitek a vidéket, vagy éppen meglátogathatjátok a Csodarabbik útjának egyik állomását képező zsinagóga romját is. A település nevét is adó újlatin nyelven beszélő vallonoknak/olaszoknak köszönheti a környék, hogy a szőlőművelés meghonosodott a vidéken. A később betelepülő zsidó kereskedőknek pedig azt, hogy a következő szüretig el is lehetett adni a portékát, sőt, egyre nagyobb igény mutatkozott világszerte iránta. Olaszliszkáról még Erdőbényére is érdemes elugrani és nem csak azért, mert szinte az évszázadokkal ezelőtti épületeket és településszerkezetet láthatunk, hanem azért is, mert az egyik legintellektuálisabb borászközösség itt alakult ki. De hát erről győződjön meg mindenki maga! Bodrogolaszi pincelátogatás után pedig nézzetek át Tolcsvára is. Utolsó állomásként Sárospatak következik a kihagyhatatlan reneszánsz várral és a híres Református Kollégiummal. 

Pannon borrégió – Szekszárd és Gemenc

A Pannon borrégió négy borvidéket egyesít. Ezek dél felé a tolnai, a szekszárdi, a pécsi és a villányi szőlészeti területek. Jellemző szőlőfajtái a cabernet sauvignon és franc, a merlot, különlegességei pedig a cirfandli, a zweigelt és a kadarka. Az itteni dűlők jóval több napsütést kapnak, mint az ország más részein található termőterületek. Sőt itt-ott mediterrán mezoklíma is előfordul. Többek között ennek köszönhető, hogy a régió alapvetően a magasabb tannintartalommal rendelkező vörösborok lelőhelye, ám például Szekszárd környékén a rozétól valamivel sötétebb, ám a vörösöktől világosabb úgynevezett Siller cuveé-k adják a vidékre jellemző bortípust. Ennek a róka színére emlékeztető borházasításnak külön nevet is adtak a helyiek: fukszli. A fehérborok itt már kevésbé vibrálók, lágyabbak, szelídebbek, mint a Balaton vonalától északra fekvő borvidékeken találhatók. A borokon túl a természet felfedezése miatt is érdemes a környéken szétnéznetek. Szekszárdon található egy szuper Mézeskalács Múzeum, és nyáron akár kadarkából készült fagylalttal is találkozhattok. Terepjárós bortúrát is csaphattok, amelyhez természetesen sofőrt is bérelhettek. 

Irány a Duna!

A szekszárdi pincetúra után ajánlatos a Fekete Gólya Házat is felkeresnetek Bátán. A közeli Pörböly Ökoturisztikai Központjából indul az erdei vasút Gemenc felfedezésére, de ugyanitt kerékpárt, kenut és kajakot is tudtok bérelni. Az említett vasút érdekessége, hogy ez az egytelen ártéri erdőt átszelő vonal az országban. 30 km hosszú sínpárja a Duna és a Sió medrét követi. A Központ vadmegfigyelőjében megszemlélhetitek a szarvasok és a vaddisznók élőhelyét és viselkedését. A Központ szomszédságában pedig arborétum és méhészeti gyűjtemény is van. Lovaskocsival vagy vadászhintóval is bejárhatjuk Gemencet. A közeli karapancsai kastélyban akár abban a szobában is meg tudtok szállni, ahol I. Ferenc József aludt hajdanán. A másik hasonló látnivaló a cserenci vadászkastély. Ennek épületében a területről összegyűjtött trófeákat, halászati és vadászereklyéket állították ki. A kastély parkjában jóleső érzés sétálni, mert a hatalmas diófák lombjai hűsítő árnyékot adnak a nyári napsütésben. Sőt, az épület mellett egy szerény méretű vadaspark is helyet kapott. 

JÁRD BE VELÜNK AZ ORSZÁGOT!