Somló-hegy, az alvó sárkány
A Somló nem is hegy, hanem élőlény: amikor először messziről látja az ember, mintha egy alvó sárkány bontakozna ki lassan a hajnal páráiból. Először a borát ismertem meg, a tüzes juhfark jellegzetesen fanyar, vulkáni aromáját. Jó huszonöt esztendeje először bortúrán jártam ott a diáktársaimmal, és lihegve feküdtünk a meredek tetején, mire megmásztuk a hegyoldalt. Ki hitte volna akkor, hogy a családi legendák része lesz? Édesapámnak jó tíz éve van ott egy kicsi szőlője, hetente kijár, most is maga műveli szőlejét, metszi gyümölcsfáit és rózsakertjét; a vidám szüretek felejthetetlenek. Keskeny, szőlők közt hegyre kapaszkodó kanyargós utak, lávakövekből emelt, éjfélig meleg kőfalak, a bazaltorgonák felett kerengő hollók hangja, a szőlőhegyi macskák, a kíváncsi rókák, lusta zöld gyíkok – nekem ez a nyár. Hát még a fügével, aromás szőlővel, hullott almával csábító kora-ősz…! Egyszer részt kellene vennem újra egy somlói pincetúrán, hadd lám, milyen boruk van a szomszédoknak...