Hévízi-túra
Magyarországon kevés felszíni melegvíz van. Termálvíz bőven akad, de ez ritkán csordogál a felszínen. Kivételt képez ez alól a Hévízi-tó vizét a Kis-Balaton felé levezető patak. A Hévízi-patak télen és nyáron is ugyanolyan kristálytiszta, meleg, és tele van apró halakkal, ősszel ráadásul még misztikusabb élményt nyújt. A gőzölgő víz a partjára fagyó zúzmarával pedig álomszép világot eredményez. Sejtelmes élmény, ahogy a hajótokkal eltűntök a vízfelszínt borító ködben.
A gőzölgő vízfolyástól padlófűtésessé vált kajakokban nehezen lehet felfázni. Ilyenkor rengeteg a lila tavirózsa, a zöldellő vízinövény, azonban vigyázni kell a ködben hirtelen előtűnő betonzsilipekkel. Útközben akár jégmadárral is találkozhatunk. Úgy egy óra evezés után érünk el az Északi-keresztcsatornához. Maga a Hévízi-lefolyó védett természeti területen halad keresztül, így a belépéshez engedélyt kell kérni a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságtól. Érdemes több héttel előre jelentkezni egy-egy túrára, mert hamar betelnek a korlátozott számban elérhető férőhelyek. Ha még marad erőtök és időtök, akkor a zalaszántói sztúpát az arany Buddha-szoborral is érdemes megnéznetek a közelben, sőt, ősszel akár szarvasbőgésnek is fültanúi lehettek.