Szentendrén mediterrán művészkorzók várnak, kőhajításnyira a Dunaparttól

SzentendreBudapest környéke

Szentendre nemcsak dunaparti sétányáról és mediterrán hangulatú macskaköves utcácskáiról, hanem arról is híres, hogy sehol máshol nem jut annyi múzeum és kisgaléria egy lakosra az országban, mint itt. Épp ezért tökéletesen alkalmas a város az intellektuális feltöltődésre vagy akár egy meditatív elmélyülést elősegítő kulturális sétára.

De mitől szorult ennyi alkotóerő a szentendrei falak közé? A Duna-parti kisváros története még 1890-ben fonódott össze a modern képzőművészettel, amikor az ifjú Ferenczy Károly ideköltözött. Ferenczyt másfél évtizeddel később a szakmai közvélekedés már a legjobb magyar festőművésznek tartotta. Ekkorra ugyanis a VI. Velencei Biennalé nagy aranyérmét is elnyerte. Ideköltözésének évében születtek meg gyermeki: Ferenczy Noémi, a modern magyar gobelinművészet megteremtője és Ferenczy Béni, a hazai szobrászat és éremművészet iskolateremtő nagymestere. A 1920-as évek végén Szentendrén is létrejött egy művésztelep, amely többek között három nemzetközi jelentőségű alkotónak, Iványi Grünwald Bélának, Barcsay Jenőnek és Kmetty Jánosnak adott motivációt az ideköltözéshez. A harmincas évektől napjainkig folyamatosan érkeztek a városba a mindenkori kortárs képzőművészet kiválóságai. Az elsőként alapított Ferenczy Múzeum mellett a hetvenes években jött létre a kismúzeumok és kiállítóterek mostani rendszere. Ismerjetek meg néhányat közülük!

Ferenczy Múzeum

A jelenleg időszaki kiállításoknak otthont adó Ferenczy Múzeumban XX. századi és kortárs szentendrei képzőművészek tárlatait, valamint hazai és nemzetközi művészeti projekteket tekinthettek meg a régi Pajor-kúria épületében.

Szentendrei Képtár

A Ferenczy Múzeumi Centrum egyik legfontosabb kiállítóhelye az egykori kereskedőház műemlék épülete a Fő téren. Egyéni és kollektív időszaki tárlatoknak ad helyet a kisváros központjában.

Szentendre

Művészetmalom

Az egykori fűrészmalom épülete ma a kortárs képzőművészet meghatározó centruma. Az épület hangulata, változatos, izgalmas terei különösen alkalmassá teszik nemzetközi színvonalú kiállítások megrendezésére. A már említett adottságai és a nagy látogatottságú időszakos tárlatai révén az ország harmadik legjelentősebb kiállítóhelyének számít.

Szakrális Szövőműhely

A műhelyt az óváros egy kis utcájában, a Művészet Malom mellett találjátok meg. Belépve háromféle szövőszék fogad benneteket, ahol a szövés folyamatának minden lépését tanulmányozhatjátok, megtanulhatjátok és természetesen a végeredményt is megvehetitek.

Kovács Margit Kerámiamúzeum

Szentendre egyik legnépszerűbb múzeuma a Kovács Margit kerámiaművész életművét bemutató gyűjtemény. Kovács Margit rendkívül sokoldalú, technikailag bravúros, tematikájában igen változatos életművét, egyenletesen sikeres, töretlen pályáját új megközelítésben ismerhetitek meg. Külön érdekessége a kiállításnak, hogy a vakok és gyengénlátók számára készült Kovács Margit kerámiák hiteles másolatai kézzel is nyugodtan megérinthetők. Végre egy hely, ahol nem érvényes a semmit a kéznek felhívás!

Czóbel múzeum

Czóbel Béla, a modern magyar festészet egyik legmeghatározóbb, nemzetközi rangú egyénisége volt az első olyan festőművész, akinek már életében múzeumot szenteltek Magyarországon. A legfranciásabbnak tartott festőnk életművét egy évente megújuló tárlat keretében ismerhetitek meg.

Barcsay Múzeum

A XX. századi magyar festészet és grafika meghatározó jelentőségű alkotója Barcsay Jenő. A figuratív konstruktivizmus képviselője, mozaikok, falitextilek készítője, a világhírű Művészeti Anatómia könyv szerzője Szentendrén élt és alkotott hosszú élete során. Sajnos az ő munkásságát bemutató gyűjtemény az épület teljeskörű felújítása után kerül csak vissza ide, de a múzeumban az Art Capital képzőművészeti fesztivál idején időszaki kiállításokat rendeznek.

Szentendre

Kmetty Múzeum

Kmetty János a hazai modernizmus egyik meghatározó képviselője, aki szintén Szentendrén dolgozott. A kubizmus egyénileg értelmezett változatát alakította ki, amelyet saját festői világához igazított. Az életművét áttekintő kiállításnak ad helyet ez a múzeum.

Ámos Imre – Anna Margit Emlékmúzeum

A XX. század két jelentős hazai festőegyéniségének, egy tragikus sorsú művészházaspárnak szentelt emlékmúzeum, amely jelenleg kortárs időszaki kiállításoknak ad otthont.

Vajda Múzeum

E múzeum Vajda Lajos-gyűjteménye teljes képed ad az alig 15 év alatt kibontakozó életmű alakulásáról. A fiatalon elhunyt Vajda művészete a konstruktivizmustól a szürrealizmuson át ívelt a teljesen egyéni hangvételű, transzparens rajzokig, míg végül absztrakt műveket alkotott. A múzeumi épületként szolgáló polgári ház most ugyancsak az Art Capital képzőművészeti fesztivál időszaki kiállításainak ad otthont.

MANK Galéria

A galériában a fiatal, feltörekvő generáció mutatkozik be havonta egy-egy újabb kiállítással. Emellett számos hazai és nemzetközi alkotó- és művészcsoport munkáit láthatjátok.

Erdész Galéria & Design

A galéria modern Kassák, Moholy-Nagy, Bortnyik alkotásokat mutat be és árusít. De olyan Szentendréhez köthető alkotóktól is találhattok műveket, mint Bálint, Korniss, Barcsay vagy Vajda. E mellett persze a kortárs generáció művészeivel is foglalkozik. Olyannyira, hogy évente hat kiállítást is szentel nekik.

Vén Kecske Art Galéria

A galériában Győry Eszter festményei és Osiris O’Connor exkluzív ezüsttárgyain kívül egyedülálló kisplasztikákat is kínálnak.

Local Open Studio Galéria

Ebben a térben egy galéria egyesül egy nyitott műteremmel, amely egyben egyfajta közösségi tér is. Ennek megfelelően az itt alkotó művészek által készített művek kerülnek kiállításra Szentendre legújabb art-workshop centerében.

Szentendre

Új Műhely Galéria

Kortárs képzőművészeti galéria és kiállítóhely Szentendre szívében. A kiállítások mellett workshopokkal és homlokzatvetítéssel is találkozhattok náluk.

Kutas P'Art Galéria

A galériát egy kortársművészcsoport hozta létre saját alkotásaik bemutatására és értékesítésére. A mai napig legfontosabb feladatuknak a közvetlen kapcsolat fenntartását tartják közönségükkel.

Nagyságához képest a városka számtalan eseménynek ad otthon. Ám ezek közül mindenképpen kiemelkedik az Art Capital képzőművészeti fesztivál és programsorozat, amelyen olyan nemzetközi sztárok állítottak ki az elmúlt években, mint az amerikai Bill Viola, a szerb Marina Abramović, a dél-afrikai Mohau Modisakeng, a német Daniel Richter, a japán-amerikai Yoko Ono, az ukrán Oleg Kulik, a macedón Žarko Bašeski, a lengyel Wilhelm Sasnal, a japán Chiharu Shiota vagy az orosz Dmitrij Kavarga. Ezt az eseménysorozatot azért is érdemes meglátogatni, mert gyakran használja terepnek a város köztereit, a Dunapartot, sőt magát a Dunát is.

JÁRD BE VELÜNK AZ ORSZÁGOT!