Séták a hazai gerilla és hivatalos Street Art körül

Budapest

Városi bolyongásaink közben itthon is ráakadhattok pár látványos köztéri alkotásra vagy óriás falfestményre. A hazai Street Art felhozatal persze sokkal szélesebb, olyannyira, hogy külön városnéző séták szerveződtek erre a sajátos tematikára az építészeti ökörségünket és a történelmi negyedeket végigjáró túrák mellett.

Graffiti

A budapesti belvárosban, szinte nincs is olyan tűzfal, amelyet ne használtak volna fel ilyen célra. Az ilyen jellegű alkotások közel fele valamilyen történelmi eseményre emlékezik vagy egy-egy nemzeti büszkeségre hívja fel a figyelmet. Sisitől az emlékezetes 6:3-as magyar győzelmen át, több népszerű mesehősön keresztül egészen a bűvöskockáig terjed a festmények témája. Személyes kedvencünk az, amelyen Róth Miksa egy ólomüveg ablakának rajzolata éled újra. A másik fele pedig egy-egy kerületi életképet, a társadalmi felelősségvállalás vagy éppen a helyi közösség jelentőségét hangsúlyozza. Hasonlóan jó művészeti lelőhelynek bizonyulnak a hidak talapzatai is, és számos vidéki városban a víztornyok és a középületek lépcsői.

Utcai matrica és kollázs

Magyarország nemzetközi hívószámával ellátott hazai Street Art művész kézjegyét sok helyen megtaláljuk Budapesten. Kiléte mégis ugyanúgy titokban marad, akárcsak a nemzetközi hírű Banksy-é. Sajátos stílusára jellemző, hogy nagyszerű érzékkel vegyíti a magyar néplélekhez közel álló mesehősöket a popkultúra aktualitásaival. Az AntallTales a rendszerváltás környékén felnövő generációk politika élményének közös mementója. Annak a pillanatnak állít emléket, amikor a TV-ben sugárzott kacsameséket megszakították, hogy Antall József halálhírét bejelenthessék. De hasonlóan leleményes a Dr. Bubós, a Mézga családos, vagy a magyar népmesés magyarvándor matrica sorozat egy-egy darabja is.

A másik rendkívüli népszerűségnek örvendő és meglehetősen karakteres falragasz-művészünk Miss KK. Jellegzetes kollázs-babáit is a város számos pontján láthatjátok. Az ő divat-inspirált modelljei mindig valami aktuális popkulturális üzenetet közvetítenek. A legújabbakat a #budapeststreetart és #streetartbudapest tagek alatt biztosan megtaláljátok.

 

Miniatűrök

Lassan tele lesz Budapest Kolodko Mihály szobrászművész miniszobraival. Ezeknek éppen az adja a báját, hogy nem tolakodnak, nem vonják magukra a figyelmet, így csakis a finomságokra, az érzékeny a részletekre nyitott járókelőknek kerül a látókörébe egy-egy ilyen miniszobor. Az egyes alkotásoknak pedig mindig van valamilyen kötődése a helyszínhez. Felkutatásuk kifejezetten jó móka, sőt egész napot betöltő program lehet. Vigyázat nem könnyű rájuk akadni!

Vicces és hamis emléktáblák

Művészti projektek keretében több, az élet aprócska örömeinek emléket állító emléktáblát is találhatunk városaink nagy részében. A vicces köztéri installációk mellett ide tartoznak a hamis vagy jelentéktelen dolgokat megörökítő emléktáblák is, mint Allen Ginsberg emléktáblája a Liszt Ferenc téren, amely szerint a költő az 1993-ban itt működő tisztítóban mosatta ki a ruháit (mellesleg ez valóban így történt).

Botlató kövek

Ha már az emléket állító plasztikák irányába haladtok, akkor ne hagyjátok ki – a valóban nem az underground street art körébe tartozó, de épp annyira szervesen utcai és funkcionális – utcaköveket sem. A botlató kövek a holocaust áldozataira emlékeznek úgy, hogy a hely szellemét megidézve teszik teljesen személyessé az egykori elhurcoltak történeteit.

Neked ajánljuk