Pécsváradi Élményvár

Pécsváradi ÉlményvárPécsváradPécs-Villány turisztikai térség

A pécsváradi vár a magyar állam- és egyházalapítás kiemelkedő helyszíne, a bencés monostort Szent István alapította 998-ban. A múzeumban vártörténeti és időszaki kiállítások láthatók, a romkertben gótikus és barokk épületmaradványok között sétálhattok.  

A pécsváradi vár a magyar állam – és egyházalapítás kiemelkedő helyszíne, az itt található a bencés monostort Szent István alapította 998-ban.

 

A múzeumvárban vártörténeti és időszaki kiállításokat tekinthettek meg, a romkertben pedig gótikus és barokk épületmaradványok között sétálhattok.

 

A több mint ezer esztendős kápolnában az ország legrégebbi középkori – 10. századi – freskója mellett a Szent Korona hiteles másolatát is megcsodálhatjátok.

 

Szent István, Szent László, Károly Róbert, II. (Vak) Béla, Asztrik, Szent Gellért nyomában végigkövetitek államunk történelmét.

 

Vak Béla trónján pedig bárki lehet egy király, mégha csak egy rövid időre is.  

A gyerekeket itt is szívesen látják: az élményvár mellett mesésjátékos várvezetés várja őket, különböző foglalkozásokkal készülnek nekik, tavasztól őszig pedig a gyerekkertben élhetik ki magukat.

 

A nagyobbak és felnőttek számára a kovácsműhely és a konyha nem csak megnézhető előzetes bejelentkezéssel, hanem akár kipróbálható is!

 

Az illatos fűszerkert és – az ország első gyógyító intézményeként – az Ispotály a bencések gyógyító tevékenységére emlékeztet, a só- és illatkamrában pedig kedvünkre pihenhettek. A 15. századi ágyútoronyban berendezett Tea-Tárban mindig jól esik a teázás.

 

A várban szálloda és étterem is található, melynek ablakából csodálatos kilátás nyílik a romkertre – ha pedig megéheztek, az István Király Étterem várteraszán ülve kedvetekre válogathattok a finomabbnál finomabb fogásokból.  

JÁRD BE VELÜNK AZ ORSZÁGOT!