Nézz fel és ismerd meg az apró részleteket

Az épületkerámia reneszánsza a 19. század közepén kezdődött és népszerűségének csúcspontját Európa-szerte a szecesszió időszakában érte el. A kerámia épületkülsőkön történő használatát késleltette a tömörség és fagyállóság kritériumainak teljesítése, hiszen az olvadások és fagyások hazánkban évente átlagosan negyven periódusban váltakoznak. Ennek a magas elvárásnak megfelelve fejlesztette ki szakembereivel együttműködve Zsolnay Vilmos a pirogránitnak nevezett anyagot, lehetővé téve e díszes építőanyag széles körű elterjedését.

A Zsolnay-gyár a mázaskerámia-termékeiről és erről a pirogránit nevű, saját gyártású anyagáról vált híressé, a folyamatos technológiafejlesztés pedig a gyárat a nemzetközi élvonalba emelte. Magyarországon kezdetben a drágább, nehezen beszerezhető, kőből készült elemeket helyettesítették kerámiával. Először az erkélytartó konzolok, oszlopfejezetek, párkányok anyagaként szolgált, majd a díszítés igényével megjelent a frízeken és az ablakkeretezéseken. A Zsolnay kerámia Lechner Ödön építészetében nyerte el méltó helyét a magyar, sőt az egyetemes építészet történetében.

További gyönyörködtető részleteket találhatunk épületeink fémrészeit megszemlélve. Az 1870-es évek közepétől egy jó évtizeden át ugyanis döntően reneszánsz, azután barokkos formajegyekkel készültek a kapu-, lépcső-, erkély- és függőfolyosórácsok és egyéb szerkezeti- vagy díszítőelemek. A korszak tehetséges kovácsmesterei bármilyen stílusban tervezett homlokzathoz vagy belső térhez tudtak megfelelő formavilágú vasmunkákat szállítani. A korszak egyik legfoglalkoztatottabb mestere, a neoreneszánsz és neobarokk stílusú épületek kovácsoltvaselem-készítői közül kiemelkedő Jungfer Gyula volt. Műhelyéből főleg a legtekintélyesebb középületek és magánpaloták magas művészi kvalitású díszrácsai kerültek ki. A kor egyik legismertebb építésze, Ybl Miklós például következetesen vele dolgozott együtt, közös munkájukra kiváló példák az Operaház vagy a Várkert Bazár díszrácsai.

A plasztika az építészet díszítési lehetőségeinek legfontosabb, jóformán legtermészetesebb eszköze. Az épületszobrászat körébe azon plasztikai alkotások tartoznak, amelyek a homlokzatokon vagy a belső terekben az épület funkcióinak alárendelve jelennek meg. Az igényesebb klasszicizáló és neoreneszánsz homlokzatok szinte elmaradhatatlan kellékei a kariatidák és a félköríves záródású ablakok boltíve fölötti úgynevezett ívzugszobrok. Érdemes nyitott szemmel figyelni ezeket az építészeti elemeket is, hiszen mivel sokszor figuratív ábrázolások, bennük még az is megtalálhatja a szépséget, aki kevésbé nyitott az absztrakt ábrázolás felé.