A Kis-Balaton Magyarország délnyugati részén fekszik, 1979 óta a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek egyezménye (az úgynevezett Ramsari-egyezmény) által jegyzett terület. A természeti és kulturális értékekben gazdag tájegység majd’ 150 négyzetkilométernyi területének nagyobb része országos jelentőségű védett terület.
Jelentős növény és állatvilág élőhelye, ezek közül is kimondottan jelentős madár állománynak ad otthont. Legismertebb lakói a gémfélék, illetve a természetvédelem címermadara, a kócsag, de számos egyéb védett és fokozottan védett madárfaj él még a területen.
A Kis-Balaton egészen a 19. századig egységet képezett a Balatonnal, a Zala folyó itt rakta le hordalékát, mielőtt a Balatonba ömlött.
Napjainkra az egyébként is ingadozó vízszintjéről ismert Kis-Balaton vízzel borított területe jelentősen lecsökkent, és a környék gazdálkodói is művelésre alkalmas területeket szakítottak ki belőle, tovább csökkentve a vizes élőhelyek területét a térségben.
Ezen folyamatok, valamint a mezőgazdasági munkálatok fokozódása miatt kialakult szennyezés megfékezésére az 1970-es években a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kidolgozott egy tervet a mocsárvilág rehabilitációjára. A két ütemben megvalósult munka eredményeképpen a mocsárvilág gyorsan regenerálódott, így számos új, védett élőhely alakult ki. A Kis-Balaton 1997 óta a Balaton felvidéki Nemzeti Park része, így látogatása csak a park szakembereinek vezetésével lehetséges. Akik nem igényelnek vezetést, a Kányavári szigetet, a kápolnapusztai Bivalyrezervátumot és a vörsi tájházat látogathatják meg, melyek egyénileg is felkereshetők.