Debrecen református öröksége

Református templomDebrecenDebrecen és környezete turisztikai térség

Ha Debrecenről nektek is a Nagytemplom, illetve a református kollégiumban tanuló Nyilas Misi jut eszetekbe, de csak az olvasmányaitokból ismeritek ezeket a helyeket, akkor épp itt az ideje megismerni a város református vallási örökségeit! 

Debrecent sokféleképpen lehet jellemezni: a második legnépesebb nagyvárosunk, nyüzsgő egyetemi központ, fesztiválok és más rendezvények helyszíne. Mindezek mellett, jelentős református vallási örökséggel is büszkélkedhet. Sétáljatok hát végig a város jelképének számító Nagytemplom panorámajárdáján, és csodálkozzatok rá a cívisvárosra a magasból, illetve vegyetek részt egy képzeletbeli időutazáson a Debreceni Református Kollégium Múzeumában és a Nagykönyvtárban. 

Élményséta a Nagytemplomban és a panorámajárdán

A neoklasszicista stílusban épült, monumentális Református Nagytemplomban megtekinthetitek a Vizsolyi Biblia egyik eredeti példányába, megnézhetitek Kossuth székét, felmehettek a padlástérbe, és ha szerencsétek van, hazánk egyik legszebb hangú orgonája is megszólal az ottlétetek alatt.


Inkább a magaslati élmények vonzanak benneteket? Akkor irány a nyugati torony: az itt lakó Rákóczi-harang mellől pazar kilátásban gyönyörködhettek! De a két torony közt 30 méter magasan épült panorámajárda elnevezése sem véletlen: érdemes innen is rácsodálkozni a városra!

 

Nyilas Misi nyomában

A Debreceni Református Kollégium a magyar kultúra bölcsője: közel fél évezrede, 1538 óta működik folyamatosan. Arany, Csokonai, Kölcsey és Kazinczy mellett itt tanult a Légy jó mindhalálig! Nyilas Misije, és még sokan mások. Érdemes hát benézni a kollégium múzeumába, ahol filmek és a modern technológia egyéb vívmányai segítenek megismerni az egykori kollégisták életét. De a sok ezer könyvvel és Ady Endre, Kölcsey Ferenc vagy Móricz Zsigmond kézirataival büszkélkedő Nagykönyvtár is képzeletbeli időutazásra csábít benneteket. 

JÁRD BE VELÜNK AZ ORSZÁGOT!

label.szechenyi-2020-logo