Pécs–Villány családoknak – 5 nap

Mecseki barlangMecsekPécs–Villány turisztikai térség
Hány napos?
5 nap
Ajánlott közlekedési eszköz:
busz
autó
kerékpár
Címkék:
Világörökség
Múzeumok és kiállítóhelyek
Természeti értékek
Természetjárás
Állatkertek
Pécs-Villány turisztikai térség
Élménykereső családosok

1. nap

Kincses Baranya hegyek, tavak és természeti értékek násza. A megye köldöke, a római kori Sopianae városának helyére épült Pécs, bakancslistás úti cél valamennyi ínyenc világjárónak.

Pécsi városi séta kisvonattal

Ha szívesen rábíznátok magatokat egy profi „idegenvezetőre”, a legjobb, amit tehettek, ha felültök a városnéző kisvonatra, és jól füleltek! A Dotto kisvonat ugyanis „tüke pécsi”, vagyis olyan dolgokat tud, amit még a helyiek sem biztos! Az ötvenperces zötykölődés alatt rengeteg mosolygó, integető pécsivel fogtok találkozni, és jó nagy utat fogtok megtenni: a főtérről induló járat egészen a Zsolnay Negyedig halad, a Pécs szimbólumait rejtő kis utcákon és forgalmasabb utakon át. Ha szerencsétek van, a gyerek utasok kedvéért a sofőr még egy kis „driftelésbe” is belemegy! A kisvasút mindennap 10 és 18 óra között, minden egész órában indul a Nagy Lajos Gimnázium elől, és oda is érkezik vissza. A végállomás jobb helyen nem is lehetne: innen indulhattok is felfedezni Pécs világörökségi ereklyéit.

Pécsi világörökség

A Káptalan utcán találjátok a pécsiek egyik kedvenc látványosságát, az ország első lakatfalát. Arról, hogy mikor és hogyan „született meg” Pécsen a lakatfal, csak anekdotákat ismerni, az viszont biztos, hogy valamennyi helyi fiatal „lakatolt” itt szerelmével. A nap zárásaként innen nem messze a Cella Septichora Látogatóközpont vár titeket. Pécs egyik büszkeségének számítanak a Világörökség részeként számon tartott ókori sírkamrák. Ha a városnézés az estébe nyúlik, ne bánkódjatok, hiszen a Cella Septichora Látogatóközpontban még izgalmas éjszakai tárlatvezetésen is részt vehettek, amit a gyerekek is imádni fognak! 

Pécsi székesegyház

A Dóm térre érve csodáljuk meg Pécs négytornyú jelképét, Szent Péter és Szent Pál katedrálisát. Kevesen tudják, hogy a székesegyház toronykilátójába is fel lehet mászni, no nem egyedül, hanem szervezett túra keretében. A panoráma feledhetetlen! Ha ki tudunk szabadulni a lenyűgöző épület bűvköréből, ereszkedjünk alá a közelben levő titkos püspöki pincébe is. A legenda szerint, ha titkos megbeszélnivalója akadt Cserháti József püspök úrnak, a „Texas bárba” invitálta bizalmasait, mely egy alagúton megközelíthető pincét jelentett. A pártállami idők alatt ez volt az a hely, ahova a lehallgatókkal teletűzdelt palotából el lehetett vonulni, és olyan dolgokat tudtak megvitatni, melyek az államvezetés előtt titkoltnak számítottak. A járat a püspöki palota kertjéből indul, a tárlatvezetéshez érdemes előre bejelentkeznünk.

2. nap

A Zsolnay Negyed

Minden bizonnyal maradt kiaknázatlan része a tegnapi napotoknak, mégpedig a Zsolnay Negyedben! A Kézműves boltok utcájában járva „kötelező” csokit kóstolni a Csoko-láda Csokiboltban, ahol még a vázák és a nyalókák is csokiból vannak. És az édes élmények itt nem érnek még véget: érdemes betérnetek a Nosztalgia Cukorka Látványmanufaktúrába is. A negyed „cukrosbácsija”, Kovács Gyula ugyanis azon kevés magyar kézműves cukorkakészítők közé tartozik, akik profi szinten űzik mesterségüket. A látogatók itt megtekinthetik a cukorkakészítés látványos folyamatát, és persze nyalakodhatnak is a színesebbnél ízletesebb édességekből. Ugyancsak egy félnapos programot kínál a játékrajongók „csodák palotája”: a Labor – Játechtér, ahol a Nintendótól a napjaink csúcstechnológiájáig minden kipróbálható! A gémerek napokat tudnának eltölteni itt a kipróbálható PC-knek, konzoloknak, kinect eszközöknek, Xboxoknak, szimulátoroknak és óriásképernyős arcadeversenyeknek köszönhetően. De nem csak a kockafejeknek móka itt időzni, a technikatörténeti kiállításon az eszközök fejlődéstörténetét nézhetjük meg: a szórakoztatóelektronika egyes darabjait és a 3D-s grafika fejlődését, ahogyan az első játékok kezdetleges animációjától a vizuális effekteken keresztül a háromdimenziós képalkotásig jutottak. Érdeklődők, figyelem: a kiállított eszközökhöz nyúlni kötelező!    

A Pécsi Állatkert

A napunk második fele sem lesz kevésbé szórakoztató, ha kiautózunk a Pécsi Állatkertbe! Itt garantáltan a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki jól fogja magát érezni. Ha babával érkeztek, az állatkertet előre felfestett, akadálymentes útvonalon járhatjátok végig babakocsival, sőt, a pénztárnál még babahordozót is kölcsönözhettek. Tartsátok nyitva a szemeteket a zászlós farkú kolobuszhoz érve, nemrég ugyanis egy hófehér aprósággal bővült a pécsi csapat! A lámák között is érdemes keresni az új jövevényt, itt ugyanis tarka szülőktől egy koromfekete csikó látott napvilágot. Ha nem is csípünk el egy állatkerti vezetést, az információs tábláknak köszönhetően így is egyszerre izgalmas és érdekes bebarangolni a pécsi zoo-t. Fáradalmaitokat az állatkert éttermében pihenhetitek ki, ahol pelenkázó és ajándékbolt is van.

3. nap

Az Abaligeti-cseppkőbarlang

Ha több napra érkeztek az ország egyik legszebb városába, érdemes kitekintenetek egy kicsit, hiszen a régió ezer kincset rejt. Ha pakoltatok túracipőt, irány az erdő! A Mecseken kígyózó túraútvonalak mágnesként vonzzák a túrázás kedvelőit. Nem csoda, hisz a térség flórája és faunája egyedülálló – olyannyira, hogy magát a híres magyar természetjárót, Rockenbauer Pált is lenyűgözte. Így alakult, hogy a filmes világutazóról nevezték el a Dél-dunántúli Kéktúrát, mely keresztülszeli a Mecseket, megmutatva a baranyai természet legszebb látnivalóit. A túra része az Abaligeti-cseppkőbarlang is, mely a közel félezer méteres hosszúságával a térség egyik legizgalmasabb látványossága. Monda is fűződik a patakos gyógybarlanghoz: eszerint az abaligetiek a barlang gyomrában rejtőztek el a törökök elől. A törökök azonban ráleltek a rejtekhelyre, és megpróbálták kifüstölni a rejtőzködőket. A furfangos helybéliek a barlang túloldalán kijáratra leltek, amin keresztül hátba támadták az ellenséget. 

Orfűi tótúra

A barlangi sötétség után a legjobb hely a Pécsi-tó, mely csak nevében pécsi, helyileg Orfű mellett található. Az ország egyik legszuperebb fesztiváljának, a Fishing on Orfűnek is otthont adó környék az év többi részében rendkívül csöndes. Ha frissen sült kenyér illatát érzitek, az csakis az orfűi malommúzeumból jöhet! Ha már itt vagytok, ismerjétek meg az őrlés történetét a már őskorban is használt dörzsölőkövektől kezdve napjaink őrlési technológiájáig. A vezetett malomtúra során betekintést nyerhettek a papírmalom, a lóhajtású szárazmalom és a gabonaőrlő vízimalom rejtelmeibe. Mindenképp járjátok végig az orfűi malmoktól induló, 1 kilométer hosszú Vízfő tanösvényt. Az ösvény az Orfű-patak medrét követi, és a védett égerláposon keresztül, egy megemelt pallósoron vezet egészen a Vízfő-forrásig. Itt érdemes elidőzni picit, és megcsodálni Csete György különleges forrásházát, amelyet a korai magyar organikus építészet emblematikus alkotásaként tartanak számon. Ezután a patakon kétszer is átvágva a helyi barlangászok főhadiszállására, a Mecsek Házához juttok. Ha kedvező az időjárás, mindenképp csobbanjatok egyet a 2016-os Év Fürdője címet elnyert Orfű Aquaparkban. A létesítmény nem kevesebb mint hét csúszdával, izgalmas úszómedencével, élménymedencével, pezsgőmedencével, gyermekmedencével, vízijátékokkal és bébipancsolóval várja a látogatókat. A nap végén a Pécsi-tó partján fekvő Horgász büfében töltekezhettek fel energiával, ahol – a helyiek szerint – a világ legjobb hekkje kapható!
 

4. nap

A pécsi tévétorony

Kezdjétek a napot a Misina-tetőn, ahol a 197 méter magas pécsi tévétorony magasodik a város fölé. A panoráma feledhetetlen! Ha ebédidőben érkeztek, a tévétoronyban elkölthettek egy kellemes ebédet is, miközben úgy érzitek, a világ tetején ültök! 

Siklós körüli kalandok

A régiót szinte bűn lenne anélkül elhagyni, hogy meg ne csodáltátok volna a siklósi várat! Útban Siklós felé tegyetek egy kitérőt a Nagyharsányi Szoborparkhoz. A kicsik imádni fogják! A park jellegzetessége, hogy országunkban itt kaptak először lehetőséget szobrászok a szabad kísérletezésre. A fiatal művészek nyitott „műterme” egyedi alkotásokat őriz, a parkot övező sziklafal peremén pedig panorámasétány húzódik. Ne felejtsétek, hogy Nagyharsány az ország egyik legizgalmasabb összművészeti fesztiválja, az Ördögkatlan egyik központi helyszíne! A siklósi várhoz érve nézzétek meg a várbörtönt, és a kínzókamrát, majd töltekezzetek fel a bormúzeum vinotékájában. A kicsik addig ejtőzhetnek a Játékországban Dorottya királykisasszonnyal, Miklós lovaggal, Máté huszárral, Juszuffal, a törökkel és Szellővel, a lóval! A nap végén a vár szomszédságában nyugodt vacsorával zárhatjátok a napot.

5. nap

Harkányi Gyógy- és Strandfürdő

Kiruccanásunk megkoronázásaként végül látogassunk el Magyarország fantasztikus gyógyhelyeinek egyikébe, a Harkányi gyógyfürdőbe! Itt ugyanis nem csak ázni tudunk a jótékony hatású gyógyvízben, de havi rendszerességgel vehetünk részt családi élményprogramon és éjszakai fürdőzéseken is. Érdemes a fürdőben minél több időt a vízben tölteni, ugyanis az Európában egyedülálló összetételű harkányi gyógyvíz ásványianyag-tartalma literenként több mint 1000 milligramm. Gyógyászati szempontból legjelentősebb ásványi anyaga a karbonil-szulfit, mely a porcot alkotó kéntartalmú vegyületek ismételt felépülésében, pótlásában játszik fontos szerepet. A víz egyébként 50–70 méteres mélységekből, átlagosan 62 °C hőmérséklettel tör a felszínre, ami igazán kellemessé varázsolja a gyógyulás óráit. Felfedezésünket a Villányi-hegység déli lábainál magasba törő siklósi várban fejezzük be. Járjuk be a várbörtönt és a kínzókamrát, majd töltekezzünk fel a bormúzeum vinotékájában. A nap végén a vár szomszédságában nyugodt vacsorával nyugtázzuk tartalmas kirándulásunkat.  

Ezt ne hagyd ki!

Járd be velünk az országot!