A manapság a bel- és külföldi turisták körében egyaránt népszerű kis nógrádi falu azért kapta meg az UNESCO Világörökség státuszát, mert hűen konzerválja a XVII–XVIII. századi falusi építészetet és a XX. század elejének a mezőgazdasági forradalom előtti falusi létformáját – mindezt úgy, hogy nem vált múzeumfaluvá!
Hollókő ófalu és táji környezete
Húsvét a főutcánHollókőMátra–Bükk turisztikai térség
Hollókő 1987 óta az UNESCO Világörökség része. A falu hűen konzerválja a XVIII. századi falusi építészetet és a XX. század elejének létformáját. A faluban álló 67 lakóház és a templom is védettséget élvez.
A múlt egy szelete
A falu történetéről keveset tudunk. Első írásos említése a XIV. század elejéről való – ebből derül ki, hogy ekkor már volt temploma. Mivel azonban Hollókő várát a tatárjárás után, a XIII. században emelték, feltételezhető, hogy a falu első lakói is ekkortájt jelentek meg. Bár maga a vár a tatárjárás utáni kővárépítési láz eredménye, van egy eredetmondája, amely a mai napig tartja magát. A történet szerint a Kacsics nemzetségből származó földesúr építtetett egy várat, majd elrabolta a szomszédos földesúr szépséges feleségét. Az asszony dajkája azonban, aki rendelkezett némi boszorkányképességgel, szövetkezett az ördöggel, aki hollóvá változtatta a fiait. A fiúk aztán kőről kőre elhordták a várat, míg az asszony ki nem szabadult. A kövekből pedig egy új várat építettek a közeli bazaltsziklán: ez ma Hollókő vára a falu felett.
A török hódoltság alatt, akárcsak a környék nagy része, Hollókő is elnéptelenedett, de a XVIII. század elején már nemes – vagyis adókötelezettség alól felmentett – községként írnak róla. Hiába volt azonban a felmentés az adózás alól, a környék kedvezőtlen természeti adottságai nem kedveztek a mezőgazdaságnak – így a falu már ekkor sem tudta felvenni a lépést más, szerencsésebb természeti környezetben lévő falvakkal. A falut a környéken élő palócok lakták. Az észak-magyarországi népcsoport sajátos társadalomszerkezete, a hadakba – vagyis nagycsaládokba – való tömörülés és az erős endogámia (közösségen belül házasodás) is segítette abban, hogy Hollókő lakossága könnyebben konzerválja a múltbéli életformát.
Hollókő a Cserhátban
Hollókő, főutca
Fazsindelyes templom Hollókő főutcáján
A hollókői vár a falu felett
Várkamra
Abban azonban, hogy a falu ma a Világörökség része, több sajnálatos tűzeset is szerepet játszott. A falu házai hagyományosan alap nélkül, fából épültek, zsúpfedéllel. A modernizáció elmaradása miatt nagyon sokáig szabad tűzhelyen főztek – így hívják, ha a kémény helyett a tetőn lévő lyukon távozik a füst. A fent említett építkezésnek, illetve az egymás mellé és a telkeken befelé sűrűn egymás után épített házaknak köszönhetően a legkisebb tűz is gyorsan terjedt – Hollókőn többször voltak pusztító tüzek a török idők után is.
A fordulópontot az 1909-es nagy tűzvész jelentette: a házakat vályogból, kőtalapzatra építették vissza, a könnyen égő zsúpfedőket pedig cserépzsindellyel fedték, úgy, hogy a házak kinézete, illetve a falu szerkezete megőrizze eredeti formáját. A falu 1911-ben nyerte el mai arculatát, melyben mind a palóc népi, mind a századforduló vidéki építészet elemei megtalálhatók.
Egy hagyományőrző életforma
Hollókőn jelenleg összesen négyszáz fő él, jobbjára nyugdíjasok, akik azonban a mai napig tartják a korábban kialakult népszokásokat. Bár a „kivetkőzés” – a hagyományos népviselet elhagyása – Magyarországon sok helyen már az 1910-es években elkezdődött, a palóc népcsoportnál ez jóval későbbre, a '60-as évekre esett. Ez szintén segített abban, hogy a ma is Hollókőn élő idősek még a saját kultúrájukat, és ne egy tanultat mutassanak be – különösen, mivel már jóval az UNESCO világörökségi listájára kerülés előtt, az '50-es években megindult a faluban az értékek megőrzése. Jelenleg 67 épület és a templom számít védettnek – ezek a házak általában a hagyományos parasztházak kontyolt tetővel és a régi típusú, hosszú szobás elrendezéssel.
Az idősebbek ma is élik a régi hagyományokat, megtartják az ünnepeket, ismerik a régi recepteket, és sokan népművészeti tárgyakat is készítenek, jeles napokon pedig a hagyományos népviseletbe is bújnak. Mivel az életformát maguk választották, Hollókő nem nevezhető múzeumfalunak, még akkor sem, ha a településnek nyilván sok pénzt hoz a rengeteg turista és a turizmussal kapcsolatos bevételek.