Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

21. századi interaktív technika egy barokk kastélyban. Ez a kiállítás persze nemcsak ettől izgalmas, hanem mert az épületben egykor lakott főurak hétköznapjai mellett a személyzet mindennapjainak részleteit és titkait is bemutatja.
Gyula belvárosában, a várral szemben találjuk az Almásy kastélyt, mely több nemesi család lakhelyéül is szolgált az elmúlt évszázadok során. Gyula 129 év után, 1695 januárjában szabadult fel a török uralom alól, ezt követően 1714-ben kezdődik meg az egyébként elnéptelenedett vármegye újbóli benépesítése, mely Harruckern János György nevéhez fűződik. III. Károly király – katonatiszti szolgálataiért cserébe – az osztrák származású magyar nagybirtokosnak – adományozta Békés vármegyét, aki magyar, szlovák, német és román telepesekkel népesítette be az uradalmat. Feltehetően ekkortájt, 1725-ben indulhatott a kastély építése is.

A főúri rezidencia barokk tömbjét Harruckern János György 1742-ben bekövetkezett halálát követően fia, Ferenc építtette. Az ő unokája, Wenckheim Ferenc az épületet nemesi rezidenciává bővítette. Az 1801-es nagy gyulai tűzvészt követően, melynek a kastély is áldozatul esett, 1803-ban Czigler Antalt kérték fel az uradalmi épület megújítására. Az új copf stílusban megépült kastélyt Wenckheim Ferenc tovább bővítette: 1832-ben klasszicista stílusú lovardát építtetett, a kastélyhoz tartozó parkba és télikertbe pedig egzotikus növényeket telepített. A kastély aztán Wenckheim Stefánia Mária Almásy Kálmánnal kötött házassága révén került az Almásy család birtokába. 

A számtalan hazai kastély közül itt, az Almásy kastélyban mutattak be először színdarabot, 1746-ban. A XIX. században számos uralkodó megfordult falai között: 1807-ben I. Ferenc és lánya, Mária Ludovika, 1857-ben pedig Ferenc József császár és felesége, Erzsébet királyné (Sissi) is tiszteletüket tették a kastélyban. A Himnusz zeneszerzője, Erkel Ferenc több szálon is kötődik a városhoz és a kastélyhoz. Erkel Németgyulán látta meg a napvilágot, nagyapja kulturális udvarmesterként dolgozott a kastély falai között, sőt ismerjük a helyet is, ahol az a mezei juhar állt egykor, amelynek lombjai alatt Erkel a Bánk bán című dalművét szerezte. A legendás fa helyét a mai Várfürdő területén találhatjátok. A magyar művészek közül említhetjük még Szamossy Elek festőművészt, Munkácsy Mihály első tanárát és felfedezőjét is, aki a kastélyban alkotta meg első portréfestményeit. 

További érdekesség, hogy az 1848 as forradalom és szabadságharc leverése után a 13 aradi vértanú közül tízen itt tették le a fegyvert, és innen indultak az aradi vesztőhelyre. A kastélyt a második világháborút követően kifosztották, az épület állapota leromlott, s az eredeti berendezési tárgyak nagy részének is nyoma veszett. Az államosított Almásy kastélyban előbb szakmunkásképző, később ápolónőképző szakiskola, majd csecsemőotthon működött. A ’60-as években a helyi termelőszövetkezet által felújított uradalmi kúria a termelőszövetkezet irodáinak adott otthont. 

Napjainkban állandó kiállítás várja az ide érkezőket: a kastély falai között nem csupán a főurak fényűző életét ismerhetitek meg, a cselédség mindennapjaiba is bepillantást nyerhettek. A kiállítás bejáratánál a komornyik, a házvezetőnő, a szakács és a komorna fogad. A kiállításon interaktív formában ismerkedhettek meg a kastély történetével: megtudhatjátok, ki fűtötte a kályhákat, korabeli recepteket tölthettek le a kastély konyhájában, és megcsodálhatjátok a házvezetőnő 500 kulcsból álló gyűjteményét is – sőt a „Nemzeti illat” parfümbe is beleszippanthattok. Az Almásy kastély szomszédságában találjátok a közkedvelt Várfürdőt, mely a 8,5 hektáros, 200 éves ősparkban kiépült strandjával és gyógymedencéivel várja minden évszakban a feltöltődésre vágyókat.
Az információk tájékoztató jellegűek, bővebb információért kérjük keresse fel az attrakciót a megadott elérhetőségek egyikén!

Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

Aktuális Nyitvatartás:
Hétfő: Zárva
Kedd: 10:00 - 16:00
Szerda: 10:00 - 16:00
Csütörtök: 10:00 - 16:00
Péntek: 10:00 - 16:00
Szombat: 10:00 - 16:00
Vasárnap: 10:00 - 16:00
Szezonális Nyitvatartás:
2026.01.01 - 2026.01.31
Hétfő: 09:00 - 19:00
Kedd: 09:00 - 19:00
Szerda: 09:00 - 19:00
Csütörtök: 09:00 - 13:00
Péntek: 09:00 - 19:00
Szombat: 09:00 - 19:00
Vasárnap: 09:00 - 19:00
Akadálymentesség:
Beszélt nyelvek:
angol,német,román
Fizetési lehetőségek:
KészpénzBankkártyaKupon
Utalványok/kuponok:
OTP SZÉP KártyaMBH SZÉP KártyaK&H SZÉP KártyaRewin kártya és utalvány