A főváros kulturális ékszerdoboza: a Várkert Bazár
Ha arra adnád a fejed, hogy szemügyre veszed Budapest látnivalóit, hamar rá fogsz jönni, hogy ez egy nagyszerű ötlet: ugyanis a magyar fővárosban szinte egymást érik a gyönyörű látnivalók. Ezek közé tartozik a néhány éve felújított Várkert Bazár is, Budapest különleges „ékszerdoboza”, amely történelmi, kulturális és természetközeli élményekkel egyaránt vár.
Amit a Várkert Bazár történetéről tudni érdemes
Ugyan semmiféle előképzettség nem szükséges ahhoz, hogy élvezhesd a Várkert Bazárban tett látogatást, van néhány dolog, amit érdemes azért tudni. Íme, egy kis történelmi felkészítő:
A Világörökség részeként számontartott Várkert Bazár az egyik legnagyobb magyar építész, Ybl Miklós tervei alapján 1875 és 1883 között, neoreneszánsz stílusban épült. Eredetileg esztétikai és kereskedelmi funkciót töltött be: a csodálatos Budai Vár oldalába telepített királyi kerteket szerették volna szegélyezni a Duna felől ezzel az épületegyüttessel, amelyben számos üzlet is nyílt. Ezután a helyszín különböző műtermek, kiállítások, iskolák otthona volt. Sajnos a második világháború a Várkert Bazárhoz sem volt kegyes: az építészeti remekmű igen súlyos károkat szenvedett a csatákban. A sérülések ellenére 1961-től itt működött a Budai Ifjúsági Park, mely megannyi remek programot biztosított a fiatalságnak. Idővel azonban, hiába imádta a közönség, elkerülhetetlenné vált a Várkert Bazár bezárása, épületeinek állaga ugyanis annyira leromlott, hogy gyakorlatilag életveszélyessé vált a helyszín. 2011-ben megkezdődtek az átfogó rekonstrukciós munkálatok, és 2014 áprilisában újra birtokba vehette a nagyközönség a gyönyörűen felújított Várkert Bazárt, mely azóta több neves díjat is elnyert.
A Várkert Bazár: a szórakozás, kikapcsolódás és művelődés színtere
Nem véletlenül nevezik a Várkert Bazárt a főváros különleges ékszerdobozának: olyan egyedülálló építészeti alkotás ez ugyanis, ahol a művészet és a természet szimbiózisban élnek együtt. Itt meglepően kellemes harmóniában létezik egymás mellett a klasszikus és a modern, a kultúra és a szórakozás – aminek köszönhetően minden korosztály megtalálja a számára ideális programot. Csak hogy néhányat említsünk: Időszaki és állandó kiállítások várnak ebben az igazán impozáns környezetben. A legkülönfélébb programokon és koncerteken vehetsz részt – az aktuális események közül a Várkert Bazár honlapján tudsz szemezgetni. Sétálgathatsz a lenyűgöző neoreneszánsz kertekben, melyek a korábbi királyi kertek pazarul sikerült rekonstrukciói. Mesés panorámát kínáló hegyoldalon sétálhatsz fel a Budai Várhoz. (Ha nem rajongsz a sétáért, a Várkert Bazárból mozgólépcsőn is feljuthatsz a Várba!) Igazán pompás éttermekben vacsorázhatsz, de akár a remek kávézók egyikébe is beülhetsz. Ha életed nagy napjára készülsz, esküvői fotóid helyszínéül is választhatod a Várkert Bazárt. Egy ilyen helyszínen garantáltan lélegzetelállító képek készülnek!