Az erdei vasutak a 20. század elején jelentek meg a Bükkben, akkor még az elsődleges céljuk az volt, hogy a hegyen kitermelt fát, mészkövet leszállítsák a nagyvasúti átrakodókhoz, hogy onnan az ország különböző pontjaira utazhassanak tovább. Ezekből az egykori vonalakból jópár megmaradt, és rövidítve ugyan, de így is kiváló szolgálatot tesznek a 21. század kirándulóinak, és a vasutak szerelmeseinek.
A Felsőtárkány faluból induló járat a tőle öt kilométerre lévő Stimecz-ház tisztása között közlekedik – tavasztól zöldellő, ősztől sárgás-barnás-pirosas levelekkel díszített fák között. Már maga az erdő látványa megéri az utazást, hiszen a városból kiszabaduló ember lelke a természetben tud a legjobban töltődni. Fontos, hogy a túrázás, a kirándulás beépüljön az életünkbe, ennek érdekében keressük a lakóhelyünkhöz közeli kirándulóhelyeket, ne várjunk az évi egy nagy, nyári pihenésre, mert addig teljesen lemerítjük a belső elemeinket. A legjobb, ha minden hétvégén teszünk egy sétát a természetben – meglátjátok, a testetek és a lelketek is meghálálja!