Magyarország téged vár! Tippek a felelősségteljes utazáshoz

Május első hétvégéjén a koronavírus-járvány elleni védekezésben új mérföldkőhöz érkezett az ország, meghaladta a 4 milliót az első dózissal beoltottak száma, így új szabályok és intézkedések léptek életbe.

Végtelen hosszúságúnak tűnő hetek, sőt hónapok állnak mögöttünk. De a szigorú korlátozások és szabályozások után úgy fest, végre fellélegezhetünk, és a javuló számok, illetve az oltásoknak hála hamarosan visszakaphatjuk a régi életünket. Köszönhetően annak, hogy Magyarország nemzetközi összehasonlításban is élen jár az oltási programját illetően, a turizmus újraindulhat. Ehhez azonban az kell, hogy ne felejtsük el, a járvány még nem állt meg, az egyéni felelősségvállalás továbbra is rendkívül fontos! Nézzük, mik azok a tippek, amelyek betartásával biztonsággal indulhatunk el felfedezni az ország régi kedves vagy még nem látott tájait!

Az éttermekben és a teraszokon zajlik az élet

A védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára megnyílnak a vendéglátó helyek belső terei is, és akár egész este élvezhetjük a hosszú beszélgetéseket. Azok, akik még nincsenek beoltva továbbra is csak addig tartózkodhatnak az éttermek belső tereiben, amíg leadják az elviteles rendelésüket. A maszk viselése a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek nem kötelező, mindenki másnak azonban továbbra is elengedhetetlen! Az éttermek teraszai mindenki előtt nyitva állnak, itt a fogyasztás idejére levehetjük a maszkot, fontos azonban, hogy kerüljük a nagyobb csoportosulást, tartsuk a távolságot ,illetve ügyeljünk a fertőtlenítésre. Addig ne üljünk le az asztalhoz, amíg a személyzet nem tisztította le azt az előttünk ott ülő vendég után!

A bulizás még várhat

Bár az éttermek kinyitottak, a zenés szórakozóhelyek továbbra sem fogadhatják a vendégeket, táncolni, bulizni egyelőre még nem tudunk. Családi eseményeket a vendéglátóhelyek zárt tereiben tarthatnak a védettek.

Kapcsolj ki!

Az elmúlt hónapokban csak azok szállhattak meg a szállodákban és az apartmanokban, akik munkavégzés céljából keresték fel az adott helyszínt, és ezt igazolni is tudták. Május első hétvégéjétől azonban azok is igénybe vehetik a különféle szálláshelyek szolgáltatásait, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. A szállodák wellnessrészlegei is újraindulnak, szintén azok számára, akik fel tudják mutatni a védettségi igazolványt. Bár csak a védettek csobbanhatnak a medencékben vagy élvezhetik a szaunák és gőzfürdő előnyeit, nem árt, ha az alapvető higiénés szabályokat továbbra is betartjuk: mindig hordjunk papucsot (kivéve a szaunák belső tereit), mossunk gyakran kezet és ügyeljünk a távolságtartásra! 

A természet a legjobb recept

Túrázni, kirándulni bárki mehet! Érdemes olyan, kevésbé látogatott helyeket, kilátókat, attrakciókat, arborétumokat felkeresni, ahol elkerülhetjük a tömeget. Azok, akik nincsnek beoltva viseljenek maszkot, illetve tartsák be a 1,5 méteres távolságot és az alapvető higiénés előírásokat (kézmosás stb.).

A múzeumok és az állatkertek is várják a kicsiket, nagyokat

Megnyílnak a múzeumok és az állatkertek is, azok számára, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Fontos azonban, hogy minden esetben tájékozódjunk arról, hogy az adott attrakció, ahova tartunk valóban nyitva van-e. A múzeumok esetében sokszor van lehetőség arra, hogy már online, előre megvásároljuk a jegyet, most ez kifejezetten jó ötlet lehet, hiszen ezzel elkerülhetjük a sorban állást! A zsúfolt tereket mindenképp érdemes elkerülni, a gyakori kézmosás és a távolságtartás pedig ezeken a helyszíneken is ajánlott.

FONTOS! Az oltások után célszerű megvárni, míg kialakul a teljes védettség, ezzel kapcsolatban kérjük ki háziorvosunk tanácsait!

 

Jelen ajánlás nem minősül hatósági előírásnak és nem mentesít a hatályos jogszabályok betartásának kötelezettsége alól.