Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont

Hortobágy
Hortobágy
Debrecen és térsége turisztikai térség

Vár a Hajdúság szomszédságában található délibábos Hortobágy, ahol a háromszáz éves Hortobágyi Csárda tornácán a pásztorok hagyományos ételét, a slambucot ízlelgetve gyönyörködhettek a végtelen síkságban.

Az alföldi kistájon 1973-ban hozták létre Magyarország első nemzeti parkját 51 hektáron, és 1999-ben vette fel az UNESCO Világörökség Bizottság a listájára. Területe napjainkra elérte a 82 ezer hektárt, ezzel az ország legnagyobb összefüggő védett területévé vált. Sziki gyepek és legelők, löszpuszták, ártéri erdők és ligetek, valamint egy mocsarakból, tavakból és holtágakból álló „vízország” alkotja, amelyben 342 madárfaj figyelhető meg, és a hely növényvilága is ezerszínű. 

Életre szóló programok a pusztán

Ha elsőre úgy érzitek, távol áll tőletek a pásztor- és betyárromantika, akkor is érdemes ellátogatnotok a Hortobágyra: tapasztalni fogjátok, hogy a táj atmoszférája egy pillanat alatt beszippant. Megannyi kalandban lehet részetek, amelyek segítenek átélni a hamisítatlan pusztai hangulatot. Leshettek vízibivalyokat és szürkemarha-gulyát, megnézhetitek, hogyan működik a Hortobágy egyik jellegzetes szerkezete, a gémeskút, amit telefon híján annak idején az itt élők üzenetküldésre is használtak. A helyi csikósok bemutatóján is ámulhattok a naplementében, kékbegyet nézhettek a Hortobágy-halastavon, terepjáróval darulesre mehettek, de akár a pásztorok mindennapjaiba is bepillantást nyerhettek. A Kilenclyukú híd lábánál lévő, háromszáz éves Hortobágyi Csárdában a pásztorok kedvenc ételét, a slambucot is megkóstolhatjátok, sőt, a helyi csillagda 7 méter magasan lévő tornyában egy csillagász mesél nektek az éjjeli égboltról, illetve arról, hogy hogyan tájékozódtak a csillagok álla alapján annak idején a pásztorok.  

A legendás Kilenclyukú híd és a lenyűgöző állatvilág

A Hortobágy falu határában, a 33-as főút mentén található, híres, 167 méter hosszú Kilenclyukú híd kihagyhatatlan látványosság. 1833-ra készült el teljesen, ez váltotta fel a korábban itt álló fahidat. A legenda szerint a híres betyárt, Rózsa Sándort az egyik alkalommal bekerítették a pandúrok, miközben a közeli csárdában iszogatott. Ő lóra pattant, hogy átkeljen a Hortobágy folyó túloldalára, de mivel akkoriban itt még nem volt híd, kilenc szeretője egymás nyakába borulva segítette át a betyárt. A kőhíd egyik oldalán, az egykori sóút mellett a Hortobágyi Csárdát, másik oldalán pedig a Pásztormúzeumot találjátok. Az előbbi egy kiállítás keretében a vendégfogadó történetét, az utóbbi a mozgalmas pásztoréletet mutatja be. Busszal akár a Hortobágy-Malomházán található vadasparkba is eljuthattok, ahol egészen közelről láthattok pelikánt, farkast, keselyűt, vadmacskát, őzet, rókát, görényt, rétisast, nyári ludat, nagy kócsagot, szürke gémet, darvat, fekete és fehér gólyát. 

 A vadasparki szafari

 A vadasparki látogatás során még egy szafarin is részt vehettek, amin egy terepjáróba átszállva, természetes élőhelyén figyelhetitek meg a Przewalski-vadlovat és az őstulkot. Ha biciklivel járnátok be a sík vidéket, kerékpárkölcsönzésre is van lehetőség, csónakázhattok a Hortobágy folyón, de akár egy 3D-s vetítésen is részt vehettek, amely során a puszta természeti értékeiről készült filmsorozatot nézhetitek meg.  

Járd be velünk az országot!